Rózsaszín lánybúcsút kapott Hargitai Bea

Forrás: FB Hargitai Bea -
esküvő leánybúcsú Hargitai Bea playmate
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Barátnői egy kedves, rózsaszín lánybúcsút szerveztek Hargitai Beának, aki a napokban mondja ki a boldogító igent Mykonos szigetén David Stogelnek, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójának.

Tréfás feladatokkal, rózsaszín lufikkal, a házasságra való alkalmasságot tudakoló kérdésekkel búcsúztatták el leányéveitől Beát, aki már évek óta együtt él szerelmével, de eddig hivatalosan nem kötötték össze az életüket. Leendő férjével David Stogellel 2008-ban találkozott Budapesten, és mivel a férfi azóta a cseh TV Nova televízió igazgatója, kiköltözött hozzá Prágába. A romantikus lánykérésre nyáron, Los Angelesben került sor, és a nagy nap is elérkezett, de előtte még hátra volt egy próbatétel. Szerencsére Beát barátai is alkalmasnak találták a házaséletre!

Forrás: FB Hargitai Bea

Leányéveit lezáró kötelezettségeinek teljes mértékben eleget tett, így a Leánybúcsú Felügyelő Bizottsága előtt a neki adott feladatokat sikeresen teljesítette. A bizottság döntése alapján a mai naptól teljesen alkalmas a feleség szerepére, így házasságkötésének akadálya nincs” - áll a vicces oklevélben, amit barátai állítottak ki számára.

Forrás: Origo

Ösztönösen neveli a kislányát Al Ghaoui Hesnahttp://www.life.hu/bulvar/20140910-osztonosen-neveli-a-kislanyat-al-ghaoui-hesna.htmlNyugodt és mosolygós kislányt nevel Al Ghaoui Hesna, pedig tartott attól, hogy a gyermeke olyan izgága lesz, mint ő maga. Az MTVA szerkesztő-műsorvezetője a terhessége alatt, az utolsó pillanatig dolgozott, még akkor is, amikor inkább pihennie kellett volna.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegvan a Rising Star zsűrije – Pásztor Anna és Mező Misi is köztük vanhttp://www.life.hu/bulvar/20140915-a-rising-star-zsuritagjai-pasztor-anna-kerenyi-miklos-gabor-feke-pal-es-mezo-misi-lesznek.htmlPásztor Anna, Kerényi Miklós Gábor, Feke Pál és Mező Misi. A nézők mellett rajtuk múlik majd, kik lesznek a TV2-n ősszel induló Rising Star versenyzői, ők lesznek ugyanis a zenei tehetségkutató zsűritagjai. Az ítészek a november 9-én induló élő adások előtt a héten már bele is fog a legígéretesebb énekesek meghallgatásába.TV + Bulvár--Jól gazdálkodik Hosszú Katinka a megkeresett milliókkalhttp://www.life.hu/bulvar/20140915-hosszu-katinka-vilag-es-europa-bajnok-uszono-a-megkeresett-milliokkal-amiket-a-versenyeken-nyer-jol.htmlA világ- és Európa-bajnok úszónő üzletasszonynak sem utolsó. A versenyeken bezsebelt milliókat okosan félreteszi és egy ruhamárkát is piacra dobott.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.