Végrendelkeztek a Rippel fivérek

Forrás: Rippel Brothers/Facebook -
artista Rippel Viktor Rippel Ferenc végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár egyelőre nem készülnek halni, biztos, ami biztos, végrendeletet készíttettek Rippelék. Úgy gondolják, az ő szakmájukban ez elengedhetetlen. 

"Nem akarjuk a falra festeni az ördögöt, de felelősségteljesen kell gondolkodnunk, hiszen rendkívül veszélyes szakmát választottunk"mondta Rippel Feri a Borsnak. "Akkor vetettük papírra a végrendeletünket, amikor elindítottuk a világrekord-sorozatunkat, azóta a fiókba zártuk, és ugyan még jó sokáig ne legyen rá szükség, de ha úgy alakul, tiszta helyzetet hagyunk magunk után. Főleg a kisfiam megszületése óta érzem ezt fontosnak" – tette hozzá.

Forrás: Rippel Brothers/Facebook

Medveczky Ilona is megírta...

A 73 éves táncosnő is úgy gondolta, itt az ideje végrendelkezni. Medveczky Ilonát már többen is megpróbálták rászedni és különböző fondorlatokkal igyekeztek vagyonát elkobozni. A művésznő, akit egyébként rajongói tartanak el, egy budai villában él, amire többen is fenik a fogukat. Barátja, Klapka György javaslatára azonban végrendelkezett vagyonáról, hogy halála után ne csapjanak le rá jogtalanul. Hogy mi áll az ő végrendeletében, azt itt el is olvashatod.

Gigamellek, agyhalál és váratlan szakítás - Beköltözött a villába VV7 első hat szereplőjehttp://www.life.hu/bulvar/20141116-az-rtl-2-valovilag7-elso-adasaban-bekoltozott-vv-dora-vv-dennis-vv-vikcsu-vv-laci-vv-dani-vv-fanni.htmlMég csak éppen hogy megszabadultunk Aurelio helikopterezésének, VV Iza és Krisztián köpködésének, Gyúrós Józsi izmainak emlékétől, máris itt van az utánpótlás. Vasárnap este ismét benépesedett a ValóVilág-villa, és máris megismerhettük az első hat játékost. Most még sokkoló az élmény, de nyugi, őket is megszokjuk idővel. TV + BulvárOrigo"Kulcsár Edina ledobott pár kalóriát még"http://www.life.hu/bulvar/20141116-bulvarrap-hegyi-rolival-benne-a-valovilag7-kulcsar-edina-liptai-claudia-rising-star-majka-liptai.htmlAz szjger.hu rappere hetente egyszer beugrik a Life.hu-ra, nem kíméli a celebeket és elrappeli a legemlékezetesebb eseményeket. A BulvárRAP-ből költői túlzással mindenről értesülhetsz, ami mostanában történt.TV + Bulvár--Elállt a lélegzetünk Bódi Sylvitőlhttp://www.life.hu/bulvar/20141116-bodi-sylvi-az-instagramjara-toltott-fel-szexi-fotot-magarol.htmlIsmét jó napjuk volt a modell rajongóinak. Bódi Sylvi még tőle is szokatlanul szexis képpel lepte meg közösségi oldalának követőit.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.