Győrfi Pált beszippantotta a szépségipar

Forrás:RENU 28 -
Győrfi Pál szépségipar krém szóvivő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nem az az unalmas, öltönyös-nyakkendős hivatali alkalmazott típus. Az egészség, az életmentés szakmai témájában szinte minden nap szerepel, de láthattuk már tévéműsorban főzni, sőt táncolni is.

Azon morfondíroztam, hogy nem megy-e a szóvivő hivatás kárára a civil szereplés, amikor éppen egy új bőrápoló gél bemutatóján köszönt vissza rám Pali megfiatalodott bőrrel.

„Az utóbbi másfél évben alaposan visszavettem a hivatásomon kívüli szereplésekből, a celebvilágból, pedig folyamatosan érkeznek a megkeresések, felkérések. Ezekre legtöbbször nemet mondtam, mert volt egy pillanat, éppen a táncverseny környékén, amikor az újságírók a mentőszolgálati ügyekre már szinte nem is voltak kíváncsiak, a telefonhívásaim 99%-a arról szólt, hogy büfizett-e a kislányom éjszaka, vagy mi a véleményem a farmernadrágról. Teljesen a magánéletemre helyeződött a hangsúly és úgy éreztem, hogy ez már a hivatásom, a munkám eredményességét veszélyeztetheti. Nem a szórakoztató műsorokkal volt bajom, most is úgy gondolom, hogy ezeket a szerepeket, ha nincs durva ütközés, akkor lehet egymás mellett működtetni. A nézők többet akarnak a merev, hivatalos arcoknál, akik mindig egyenruhában vannak és személytelenül nyilatkoznak. Szeretik érezni, hogy a szerepükben természetesen komoly és felelősségteljes nyilatkozók is emberek, van családjuk, vannak érzéseik. Ez a hitelességet, a bizalmat is erősítheti" – magyarázta Pali, aki éppen egy szépségápolási termék kipróbálásában vállalt szerepet.

Forrás:RENU 28

„A bőrápoló gél kipróbálására azért mondtam igent, mert tényleg úgy gondolom, hogy a bőröm pocsék állapotban van, és reméltem, tudok javítani rajta valamit. Három kisgyerekem van otthon, akik nem minden éjjel alszanak, így én sem pihenem ki magamat, sokszor csak egy-két órát tudok aludni. Ezenkívül a lelkiismeret-furdalás miatt, hogy egész nap távol vagyok a családomtól, sokszor én kelek fel éjszaka a picikhez, a feleségemet hagyom pihenni. Ősszel, az esős időben pedig nagy vörös foltok jönnek ki az arcomon, seborrheás a bőrtípusom. Mostanság viszont rám csodálkoztak a kollégáim, hogy 'na végre, aludtál éjszaka!' Pedig egyáltalán nem aludtam többet, de a ráncok a homlokomon és a szemem körül jelentősen csökkentek, mióta ezt az új bőrápoló készítményt kezdtem el használni. Férfi létemre sem szégyellem, hogy élek az ilyen lehetőségekkel" - árulta el Pali, akihez igencsak közel áll a szépségipar. Még a szóvivői munkája előtt, éveken át professzionális kozmetikai termékek marketingjével is foglalkozott.

„Ez a világ ismerős, otthonosan érzem magam benne. Ha lenne tíz életem, akkor az egyik a kozmetikai marketingről szólna, mert ez érdekes terület, a másik a gyógyszeriparról, de a többi nyolc azért maradna mentős. Ezt szeretem a legjobban. Én a problémamegoldás embere vagyok, mentőtiszt az alapképzettségem. Azok a problémák, amiket megoldottam, amikor 20 évig mentőautóban ültem, életről-halálról szóltak. De az embereknek apróbb gondjai is vannak, például ráncosodik a bőrük. Ha olyan felkérést kapok, amiről úgy gondolom, hogy sokaknak hasznos lehet és még én is élvezem, akkor nem látom akadályát, hogy igent mondjak."

Élénk színek karácsonykor is - Sminktipp az ünnepekrehttp://www.life.hu/advent/szepseg/20131209-szepseg-es-smink-szinezd-ki-az-arcod.htmlA neonszínekről az ünnepek alatt sem kell lemondanunk. A kifutó mindig inspirál bennünket - most megmutatunk néhány nagyon látványos, színes sminket. SzépségEgy piros rúzs mindenkinek kell!http://www.life.hu/advent/szepseg/20131205-adventi-szepsegtipp-piros-ruzs-a-sminkelesben.htmlAz egyik legnépszerűbb ünnepi szín a tűzpiros. Legyen szó ruhákról, sminkekről, körömlakkokról, az ünnepek alatt a szokottnál is többen választják ezt a színt. Ezen nem is lehet csodálkozni - mi is imádjuk a pirosat, így összeszedtünk néhány szuper rúzst, ha van kedved bevállalni valami merészet és egyben klasszikusat. SzépségÁlom-kádfürdő a nyugodt karácsonyérthttp://www.life.hu/advent/szepseg/20131127-adventi-szepsegtipp-alom-kadfurdo-a-nyugodt-karacsonyert.htmlNincs is jobb, mint egy hideg téli estén elmerülni egy kád illatos, meleg vízben - házi készítésű fürdőolajjal ráadásul a karácsonyi hangulatot is megalapozhatod.Szépség

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.