MDC: "Első kiesőként is rengeteg mindent el tudtunk érni"

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
finálé X-Faktor interjú X-Faktor 2014 döntő kieső X-Faktor 2013 MDC
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor napra az MDC is megérkezett. Miki már a múlt héten is itt szurkolt a versenyzőknek, de most Dani és Botond is eljött. Miki, a zenekar énekese elárulta, attól függetlenül, hogy tavaly elsőként estek ki, rengeteget köszönhetnek az X-Faktornak.

"A kiesésünk után elkezdtük írni a saját dalainkat, még a verseny javában tartott, amikor már ki is jött a Te sem vagy más című, amelyhez most csináltunk egy koncert-, imidzsklipet. Tavaly felkértek minket, hogy csináljuk meg a Finálé nyitódalát, az Élet vár! címűt. Később kijött az első klipes dalunk, a Szabadulj el, ami több hétig vezette a magyar slágerlistákat, sokat játszották a zenecsatornák" - mesélte Miki, és azt is elmondta, hatalmas élmény volt, hogy nyáron együtt turnézhattak volt mentorukkal, Szikora Robival és a ByeTheWayjel.

"A zenélésen kívül abban is sokat adott nekem az X-Faktor, hogy az idei széria zenei segédszerkesztője lettem Temesi Berci és Dózsa Péter mellett" - veszi át a szót Dani. "Hiába estünk ki elsőnek, ha nem lett volna az X-Faktor, fele ennyi dolgot nem sikerült volna elérni. Persze, mi nem vártuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, saját dalokat írtunk, dolgoztunk, szinte folyamatosan, talán ennek is köszönhető, hogy egyre többen ismernek minket" - vélekedik.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Én például hallottam olyat régi versenyzőktől, hogy velünk példálóznak, hogy első kiesőként mennyi mindent el tudtunk érni" - osztotta meg velünk Boti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.