Velük indul a nap: Novodomszky Éva reggelente csak nevet feledékeny fián

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
műsorvezető interjú magazinműsor Novodomszky Éva délelőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem kell hajnalban kelnie az MTVA műsorvezetőjének, hogy az M1 Család-barát című magazin kezdetével már tökéletes külsővel köszöntse a nézőket. Az ébresztőóra megszólalása után mégsem óvodás és iskolás kisfia ébresztése az első gondolata, hanem egy harmadik hímneműről, Zeniről gondoskodik. A Life.hu új interjúsorozatában olyan műsorvezetőkkel beszélgetünk, akik ott vannak velünk, amikor indul a nap.

A kétgyermekes anyuka szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nem kezdődik olyan korán a műsora, hogy ne tudná fiait elvinni az iskolába, óvodába. Kényelmesen készülődik a család reggelente, és még az sem töri meg a harmóniát, hogy Éva iskolás gyermeke rendszeresen otthonhagyja az iskolatáskáját vagy a tornazsákját.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"A jelenlegi időbeosztásom lehetővé teszi, hogy normális időpontban, a gyerekeimmel egy időben, fél 7 körül keljek ki az ágyból az ébresztőóra csengésére. Ilyenkor az első gondolatom mindig Zeni, a kandúr macska, aki a lakásban él, de reggelente ki kell engednem csavarogni és adok neki enni. Mire a gyerekek felkelnek, már nyávog is, hogy be akar jönni, ő ugyanis napközben a lakásban lustálkodik. A papagáj is velem kezdi a reggelét, őt is megetetem" - kezdett bele Éva a reggeli szokások bemutatásába.

Nem tudok reggeli nélkül elindulni otthonról, ezért a gyerekekkel együtt reggelizem. Gyors reggeli ételeket, müzlit és kukoricapelyhet eszünk, csak amikor jobban ráérünk, akkor készítek rántottát vagy bundáskenyeret. Én tejeskávét iszom rizstejjel, és joghurtot eszem puffasztott amaránttal. A vendéglátással foglalkozó férjem nem reggelizik velünk, ő olyankor még alszik, csak hétvégén sikerül közös étkezéssel indítani a napot. Ő az olasz hagyományoknak megfelelően inkább édes péksüteményt fogyaszt kapucsínóval" - árulta el Éva, aki csak reggel találja ki, hogy mit vegyenek fel aznap a lurkók.

„Amikor tudom, hogy rohanós lesz a reggel, akkor előre kikészítem a gyerekek ruháit, és a négyéves Marcónak gyakran segítek öltözködni is. Utána beülünk a kocsiba és Cristianót az iskolába, Marcót pedig az óvodába viszem, én 8 óra körül érek be a tévéhez. A reggel nálunk sohasem szokott feszültséggel indulni, még az sem bosszant fel, ha Cristiano elfelejti magával vinni a tornazsákját vagy az uzsonnáját. Tudom, hogy erre nekem kell figyelnem és inkább nevetni szoktam rajta. Félig olasz család vagyunk, de nem teljesen olasz temperamentummal" – tette hozzá Éva, akivel sztárszerzőnk, Szily Nóra is készített már korábban interjút.

Forrás: Facebook/Család-Barát Magazin/Zih Zsolt

A műsorvezető ugyan tökéletesen néz ki a képernyőn, de otthonról nem úgy indul el, mint ahogy a tévéből ismerjük. "Az adás délelőtt kezdődik, de nekem van egy bejelentkezésem 9 óra előtt pár perccel. Abban kifejezetten előnyöm van, hogy nem kell a munkába indulás előtt kisminkelnem magam és a hajamat tökéletesen elkészítenem, mert a tévénél pontosan ezzel kezdődik a napom."

Al Ghaoui Hesna, a MTVA tudósítója: "Ismertem a lefejezett újságírót"http://www.life.hu/bulvar/20140903-al-ghaoui-hesna-a-mtva-haditudositoja-ismertem-a-lefejezett-ujsagirot-james-foley-t.htmlA szíve összeszorul és szorosabban öleli magához kislányát, az öt hónapos Nedát Al Ghaoui Hesna, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, aki korábban számos háborúból, konfliktusövezetből is tudósított. Az elmúlt hetekben az Iszlám Állam (IS) terroristaszervezete által lefejezett újságírók közül az első áldozatot, James Foley-t személyesen is ismerte. Hesna nem akarta megnézni a kollégája kivégzéséről szóló videót.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegvan A Dal tíz elődöntősehttp://www.life.hu/bulvar/20141209-az-eurovizios-dalfesztival-magyar-valogatojanak-a-dalnak-megvan-az-elso-tiz-dontose-uj-zsuritag.htmlBemutatták A Dal 2015 első tíz elődöntős produkcióját hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. A zsűriben pedig felbukkant egy korábbi Megasztáros!TV + Bulvár--Megvan A Dal újabb 10 továbbjutójahttp://www.life.hu/bulvar/20141210-megvan-az-eurovizios-dalfesztival-2015-magyar-valogatojanak-a-dalnak-az-ujabb-10-tovabbjutoja.htmlA keddi 10 továbbjutó után megvan a következő 10 név, akik bekerültek az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójának 30-as elődöntőjébe. A 2011-ben Magyarországot képviselő Wolf Kati, továbbá Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a Fool Moon, valamint Szűcs Gabi is bejutott a legjobbak közé.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.