Kerényi Miklós Gábor Mező Misi vita TV2 háború Majka Rising Star zsűri KERO
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az élő műsor reklámszünetében történt a kínos eset, amikor KERO szó szerint lerohanta Mező Misit.

Ahogy a Life.hu is megírta , KERO-nak először Majkával gyűlt meg a baja, később pedig egy versenyző miatt ugrott össze Mező Misivel. Legutóbb pedig szintén a két zsűritag között alakult ki kínos feszültség.

A direktor a Borsnak elmondta, kollégája szerinte helytelenül, az érzelmeire hagyatkozva szavazott igennel Alfréd produkciójára.

„Misi másként képzeli el egyes dolgok megítélését, és ezeknek egy részét egyszerűen a belső élményei alapján építi föl. Vannak dolgok, amiken nem lehet vitázni. Például arról, hogy egy duett miről szól, ez nem érzelmi kérdés, ennek a műfajnak vannak konkrét meghatározásai. A duett két ember kapcsolatáról és viszonyáról szól, ha ellenségek, ha barátok, akkor is duett, mert két ember együtt énekel, és az érzelmeik összekapcsolódnak. Erről építő jellegű vitáink vannak" – magyarázta KERO, miután csillapodtak a kedélyek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.