Pierrot: "Nem volt személyes célom a keményebb kritikákkal"

MTVA Pierrot kritika Csemer Bogi Boggie Eurovíziós Dalfesztivál pontozás PASSED A Dal Mujahid Zoli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal 2015 zsűritagjával közvetlenül a döntő utáni percekben beszélgettem, és arra voltam kíváncsi, elégedett-e a végeredménnyel, hiszen ő a legtöbb pontszámot, Mujahid Zolinak adta.

Ahogy a Life.hu is megírta , Csemer Boglárka Boggie, győzött az MTVA, A Dal 2015 versenyén. Pierrot a legkritikusabb zsűritag, elégedett mosollyal lépett ki a backstage-ből, így egyből neki szegeztem a kérdést, mit szól a végeredményhez, hiszen ő Mujahid Zoli dalát jutalmazta maximális pontszámmal.

"A négy pontozási lehetőség olyan volt számomra, mint négy, majdnem egyforma voks. Mivel a pontszámok, képviseltek egyfajta rangsort, ezért beleszámított a zsűri összes pontszámába. Bevallom, picit azzal is játszottam, hogy próbáltam kisakkozni, a többiek, hogyan fognak voksolni, és így kikalkuláltam, hogy az a négy énekes kerüljön a döntőbe, akit szerettem volna. Elégedett vagyok a végeredménnyel, úgy gondolom jól döntött a közönség" – magyarázta Pierrot, aki végig tudatos pontozással mutatta azt az irányt, amit képviselni szeretett volna.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"A pontozás sosem a személyes preferenciám volt, hanem a szakmai véleményem. Másrészt pedig az Eurovízió szempontjaival átitatott irányvonal. Személy szerint, szerettem volna a PASSED-et is a legjobb négy között látni, de egyetértettem Rúzsa Magdival abban, hogy még fejlődniük kell. Azt kívánom, hogy haladjanak a saját útjukon, így tovább" – nyilatkozott Pierrot, aki most teljesen más szerepkörben tűnt fel, mint anno egy tehetségkutató zsűritagjaként.

"Kaptam hideget-meleget is, mert itt az volt a feladatom, hogy kritikusként üljek a zsűribe. Alapvetően úgy érzem, megértette a közönség, hogy szükség van a szakmailag megalapozott értékelésre. Nem volt személyes célom a keményebb kritikákkal, ez volt a feladatköröm és ennek szerettem volna maximálisan megfelelni. Csupán az zavart, hogy édesanyám izgult azért, hogy bántani fognak" – mosolygott Pierrot, akinek a bulvár stílusával és az ehhez kapcsolódó népszerűséggel, még mindig nem sikerült megbarátkoznia.

/1503/A_Dal20153151536

"Meg kell felelnem a bulvárnak, de szűknek érzem azokat a határokat, amiben mozogni tudok. Ahogy a feleségem mondta, most egy ideig taxival járok majd" – viccelődött a zsűritag és hozzátette, marad most egy űr az életében.

"Hiányozni fog A Dal, nem azért, mert nem tudnám mivel eltölteni a szombat estémet. Egyszerre két dolog zárult le most az életemben. Dolgoztam egy interaktív filmen, ezt is a napokban fejeztem be, és most véget ért A Dal is. Ezért marad egy űr, de ez jó alkalom arra, hogy a családdal foglakozzam" – tette hozzá Pierrot.

A Dal 2015: "Hogy tudna nyerni? Hisz még szakálla sincs" - 5 pozitív és 5 negatív komment Boggie győzelme után http://www.life.hu/bulvar/20150301-pozitiv-es-negativ-kommentek-csemer-boglarka-boggie-a-dal-2015-gyozelmere-reagalva.html Szombat este véget ért A Dal 2015, amelyet Csemer Boglárka Boggie nyert meg. Győzelme - ahogy minden győztesé eddig minden évben - erősen megosztja az internet népét. Pozitív kommentek mellett negatív véleményekkel is tele van A Dal 2015 hivatalos Facebook-oldala, de az énekesnő oldalára sem csak a rajongói kommentelnek. TV + Bulvár -- X-Faktorosokkal erősítenek A Dal döntőjében http://www.life.hu/bulvar/20150228-x-faktorosokkal-erositenek-az-mtva-nal-a-dal-dontojeben.html A Life.hu újságírója A Dal kulisszái mögött futott össze Horányi Julival és Tóth Andival, az X-Faktor sztárjaival. TV + Bulvár Origo Csemer Boglárka Boggie: "Reggel biztos voltam benne, hogy én nyerek" http://www.life.hu/bulvar/20150301-csemer-boglarka-boggie-kapta-a-legtobb-szavazatot-o-kepviseli-hazankat-60-eurovizios-dalfesztivalon.html A Life.hu újságírója a helyszínen, a színpadról lejövet kapta el Boggie-t egy gyors interjúra. TV + Bulvár Origo Véget ért A Dal: Csemer Boglárka "Boggie" megy az Eurovízióra http://www.life.hu/bulvar/20150228-csemer-boglarka-bogie-kepviseli-magyarorszagot-a-2015-os-eurovizios-dalfesztivalon.html A zsűri szavazatai alapján Csemer Boglárka "Boggie", Mujahid Zoli, Szabó Ádám és a Spoon kerültek be abba a kalapba, ahonnan már tényleg csak a nézői szavazatok repíthették Bécsbe A Dal döntősét. Nos, a tévénézők döntöttek. TV + Bulvár Origo Wolf Kati ismét döntős A Dalban http://www.life.hu/bulvar/20150222-csemer-bogi-szabo-adam-mujahid-zoltan-a-spoon-wolf-kati-passed-iv-es-gajer-balint-kozul-dol-el.html Véget ért A Dal második középdöntője, a jövő héten pedig kiderül, ki képveseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsűri és a pontozó nézők Wolf Kati, Passed és Ív dalát juttatták a döntőbe, míg a közönségszavazás révén Gájer Bálint menetelt tovább. TV + Bulvár Fotó: Polyák Attila - Origo Tóth Vera kiborult - Etikátlannak tartja A Dal zsűritagjának kritikáját http://www.life.hu/bulvar/20150216-toth-vera-kiborult-etikatlannak-tartja-a-zsuritag-kritikajat-a-dalban.html Csalódást okozott a zsűri A Dal szombati középdöntőjében Tóth Verának. Az ítészek szavazatai alapján Csemer Boglárka - Boggie, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám, a nézők szavazatai alapján pedig a Spoon jutott tovább. TV + Bulvár -- Kiválasztottuk A Dal 3 legjobb középdöntős nótáját – íme http://www.life.hu/bulvar/20150214-a-dal-magyar-kozepdontojenek-harom-legjobb-dalat-a-passed-csemer-boglarka-es-szabo-adam-produkalta.html Nem volt könnyű választani, de összehoztuk. Az elbűvölő hárfás csapat, az angyali teremtés és a harmonikás macsó középdöntőbe jutása egyértelmű, mi nekik drukkolunk, hogy tovább meneteljenek a végső megmérettetésig. TV + Bulvár --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.