VV Krisztián állítja: "Nem vertem meg Izát"

VV Iza verés VV Krisztián Való Világ 6 VV6
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ValóVilág 6 egykori szerelmespárja közel egy évig volt együtt, de nemrégiben elváltak útjaik. A történtekre természetesen mindketten másképp emlékeznek. 

Februárban szakított a VV6 szerelmespárja, Iza és Krisztián. A különválás után Iza azt állította, volt barátja megverte őt, és fojtogatta is. A hajdúnánási fiú szerint viszont ha valóban a verés miatt szakítottak volna, akkor Iza adta volna ki az ő útját, és nem ő mondta volna ki, hogy vége, ugyanis állítása szerint ő küldte el a lányt.

Forrás: Facebook/VV Krisztian hivatalos oldala

"Itt szó nincsen ilyenről, hogy én megvertem volna. Úgy történt az egész, hogy egy apróságon összebalhéztunk, mármint veszekedtünk, és akkor én azt mondtam, hogy köszönöm szépen, nekem itt elég volt az egész kapcsolatból, te jobbra, én balra. Ezután jött egy másfél hét, ami teljesen padlóra tett, akkor gondoltam azt, hogy mégis együtt kellene maradnunk" - mondta el a volt villalakó.

Krisztián szerint ha ő fojtogatta vagy megrugdosta volna a lányt, annak nyoma lenne, nem tudott volna modellkedni. Elmondta, néha valóban összevesztek, volt, hogy Iza megütötte őt, de ő sosem bántotta a lányt.

Krisztián New Yorkba indult a szakítást kiheverni, ugyanis nehezen teszi túl magát Izán.

Győzike gyászol - Elhunyt az édesanyjahttp://www.life.hu/bulvar/20150310-elhunyt-gaspar-gyozo-edesanyja.htmlA showman a Facebookján tette közzé a szomorú hírt. TV + BulvárOrigoÚjra beleugatnak Keresztes Ildikó életébehttp://www.life.hu/bulvar/20150309-keresztes-ildikonak-uj-kutyaja-van-egy-torpepincser.htmlSzeretett kutyája halála után sokáig nem volt háziállata, de most eljött az idő. Az énekesnő a Facebookon mutatta be Lizát. TV + Bulvár--Nóci: „Három öngyilkossági kísérletem volt"http://www.life.hu/bulvar/20150309-czifra-noemi-noci-az-rtl-klub-valo-vilag-egykori-musorvezetoje-haromszor-volt-ongyilkos.htmlA ValóVilág egykori műsorvezetője őszintén vallott arról, hogy háromszor került a padlóra és gyógyszerekkel próbált véget vetni az életének.TV + BulvárOrigoBerki Krisztián: „Nem tudom, mitől műsorvezető egy műsorvezető"http://www.life.hu/bulvar/20150309-berki-krisztian-a-tv2-eden-hotel-musorvezetoje-hajdu-peternek-a-frizbiben-elmondta-milyen.htmlAz Éden Hotel műsorvezetője bevallotta, nem tartja magát műsorvezetőnek, hanem ő abban jó, hogy magát adja és emocionálisan közelíti meg a feladatait.TV + Bulvár--Demcsák Zsuzsa megszólalt - Így látja a Bochkor-ügyethttp://www.life.hu/bulvar/20150309-demcsak-zsuzsa-bochkor-gabor-oninditos-poenkodasaval-kapcsolatban-megszolalt.htmlEgy kerekasztal-beszélgetésen vett részt a TV2 műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, ahol a nők médiabeli szerepét vizsgálta beszélgetőtársaival. A közelmúltban Bochkor Gábor az Önindítóban poénkodott a nőket érintő erőszakkal kapcsolatban, melyben többek között Demcsák neve is felmerült. A műsorvezető először beszélt nyilvánosan az incidensről.TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoRepülőgép-vezető lett Cookyhttp://www.life.hu/bulvar/20150309-cooky-a-musicfm-radio-musorvezetoje-repulogep-vezeto-lett-ezentul-nagy-gepeket-is-vezethet.htmlA rádiós valóra váltotta álmát: pénteken letette a hetedik engedélyhez szükséges utolsó vizsgát, és immár megkaphatja a CPL-t, azaz a kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedélyt.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.