Patai Anna: "Nem tettem tönkre senkit"

TV2 Az ének iskolája Megasztár Horváth Szandi Patai Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal énekesnő a Mokka adásában elmondta, szerinte nem tette tönkre Horváth Szandit azzal, hogy kiejtette a Megasztár egykori párbaján. Úgy gondolja ugyanis, az egy verseny volt, ahol szakmai zsűri döntött a továbbjutókról.

Anna elmondta, nagyon szurkol egykori versenytársának Szandinak, Az ének iskolája tehetségének, és reméli, ezúttal lesz elég ereje és kitartása bizonyítani.

„A Megasztárban együtt párbajoztunk és erről megjelent egy cikk, amiben az állt, hogy én tönkre tettem Szandit. Akkor az egy versenyhelyzet volt és párbajozni kellett ahhoz, hogy bekerüljünk az élő showba, a zsűri pedig döntött" - magyarázta Anna.

„Akkor összetörtem, de nem azért, mert Anna ejtett ki, hanem mert 11 éves voltam és nehezen dolgoztam fel, ami történt" – magyarázta Szandi.

Vajna Tímea nagyszabású hollywoodi show-t tervezhttp://www.life.hu/bulvar/20150416-vajna-timea-andy-vajna-producer-felesege-nagyszabasu-hollywoodi-showt-tervez.htmlIdén is a legszebb lányokat keresi a Miss Universe Hungary stábja, Vajna Timivel az élen. Andy Vajna producer felesége arról is mesélt, mivel lepi meg a tévénézőket.TV + Bulvár--Az X-faktoros Nagy Ricsi felfedte rejtett tehetségéthttp://www.life.hu/bulvar/20150416-nagy-ricsi-az-rtl-klub-xfaktorabol-megismert-enekese-elarulta-miben-tehetseges-az-enekles-mellett.htmlRicsiről kevesen tudják, hogy az éneklés mellett egy olyan különleges mutatványra is képes, amellyel akár a Hungary's Got Talentben is indulhatna. TV + Bulvár--Már nem gyanúsított Damu Rolandhttp://www.life.hu/bulvar/20150415-damu-roland-a-tv2-joban-rosszban-volt-szinesze-aki-nemreg-szabadult-a-bortonbol-mar-nem-gyanusitott.htmlA nemrég szabadult egykori színész, Damu Roland végre fellélegezhet: már nem gyanúsítják azzal, hogy elmúlasztott gyermektartást fizetni.TV + BulvárMTI/Lakatos PéterÚj műsort kapott Friderikusz Sándorhttp://www.life.hu/bulvar/20150408-friderikusz-sandor-musorvezeto-uj-musort-kapott-a-tv2-csatornan-osszezarva-friderikusszal-cimmel.htmlVáratlan helyzeteket és szélsőséges érzelmeket ígér a TV2 új műsora, az Összezárva Friderikusszal, melyben az interjúkészítés nagymestere és vendége 24 órát töltenek majd összezárva.TV + Bulvár--Újabb édenes szexbaleset! Ezúttal egy fog törött kihttp://www.life.hu/bulvar/20150417-eden-melanie-es-eden-adam-szexeltek-kitort-melanie-foga.htmlÉden Ádám és Melanie a rövidke idő alatt, amit az Édenben töltöttek, folyamatosan szexeltek és veszekedtek. Nem történt ez máshogy kiesésük után sem, de most aztán tényleg kimaxolták a veszekedős szexet, foghíjasság lett a vége. TV + Bulvár--Karda Bea: „Eljátszottam a gondolattal, hogy beveszek egy marék tablettát"http://www.life.hu/bulvar/20150417-karda-bea-fejeben-megfordult-mar-az-ongyilkossag-gondolata.htmlKevesen gondolnák, hogy a mindig jókedvű magyar énekesnő is került már kilátástalannak tűnő élethelyzetbe, amikor már az is megfordult a fejében, nincs miért élnie.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.