Új műsort kapott Szebeni István, aki a fürdetésre mindig hazaér

Forrás: Origo -
baba műsorvezető Szebeni István hírműsor fürdetés Origo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szebeni István élete egyre izgalmasabb. Egy hónapos kisfia, Patrik mellett új feladatot kapott, pedig már az első önmagában is nagy kihívás.

Szebeni István egy hónapja élvezi csöpp kisfia társaságát, akit anyák napján vittek haza a kórházból, azóta a baba lassan közelít a 3 kiló felé. Az egykori híradós igyekszik minden, a baba körüli teendőkből kivenni a részét, még úgy is, hogy újabb feladatot kapott. A műsorvezető már csaknem másfél éve dolgozik az Origo Zrt. tévéinél.

Forrás: Origo

Az Origo Hírszoba című magazinműsor vezetését bízták rám, amely a LifeNetwork és az OzoneNetwork tévékben másfél óránként jelentkezik, és 2 millió háztartásban nézhető. Ez a munka nem hasonlít a korábbi, híradós munkámhoz, inkább szélesíti a tudásomat. A szerkesztők az Origo Tudomány rovatából válogatják a híreket. A LifeNetwork csatornán az életmóddal és az egészséggel foglalkozom, az OzoneNetwork tévében pedig a környezetvédelem, a földrajzi érdekességek, az aktualitások vannak a középpontban. A műsor az Origo szerkesztőségében készül. A műsorokat általában a késő délutáni órákban rögzítjük a szerkesztőség newsdesk részén, ott, ahol az Origo-címlapot is szerkesztik. Szerencsére mindig sikerül hazaérnem a kisfiam fürdetésére, ami óriási élmény számomra, igaz, én csak locsolgatom a picike hátát. Mindent együtt csinálunk a baba körül a feleségemmel, ha otthon vagyok, sokszor büfiztetem is Patrikot. Gyakran etetés után nincs szívem letenni, így képes vagyok akár három óra hosszat üldögélni vele a kezemben. Van saját szobája, de egyelőre napközben velünk van a kanapén, figyelgetjük, hogyan alszik. Szerencsére én nem aggódom túl a dolgokat, nem nézegetem, hogy lélegzik-e még, egészséges kisfiú” - mondta István, aki munka közben is pontosan képben van, hogy mit csinál első gyermeke.

„Anita mindig küld aktuális fényképet róla valami kedves felirattal, például hogy apa, várlak haza!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.