Kulcsár Edina halogatja az esküvőjét - Kiderült, mi az oka

Fotó: Polyak Attila - Origo -
esküvő párkapcsolat szépségkirálynő Kulcsár Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ legszebb lánya már két éve eljegyzett menyasszony, azonban az esküvő még mindig várat magára.

Edina, és Máté szerelme már hat éve tart. A pár tavaly tartotta volna az esküvőjét, azonban a szépségkirálynői teendői miatt le kellett mondania élete másik legnagyobb álmáról. Azonban hiába a szerelem, a nagy nap ebben az évben is lekerült a napirendről, és újból halasztásra került. - írja a Blikk.

Fotó: Polyak Attila - Origo

"A párommal, Mátéval hatodik éve vagyunk együtt, és két éve kérte meg a kezemet. Úgy volt, hogy 2014-ben lesz az esküvő, de a korhatár miatt a tavalyi volt az utolsó alkalom, hogy jelentkezhettem a Miss World Hungaryre, ezért elhalasztottuk a nagy napot. Ha jön egy olyan munka, amely a pályám szempontjából fontos lehet, akkor sajnos megint csúsztatunk az esküvőn. Így történt az idén is, hiszen most sok felkérésem adódott." - nyilatkozta a Blikknek Edina.

Jennifer Aniston egy Jóbarátos kollégájával csalta meg Brad Pittethttp://www.life.hu/sztarok/20150717-jennifer-aniston-megcsalta-bradt-pittet-a-hazassaguk-alatt.htmlÚjabb elképesztő hír látott napvilágot a napokban, Hollywoodban. Jennifer Aniston állítólag viszonyt folytatott egy kollégájával a házassága alatt.TV + Sztárok--Hugh Jackman kígyóval a nyakában pózolhttp://www.life.hu/sztarok/20150717-hugh-jackman-elkepeszto-fotot-posztolt-kigyoval-a-nyakaban-pozol.htmlA világsztár, úgy tűnik, nem szívbajos, és bátran bevállalja az extrém helyzeteket is.TV + SztárokOrigoÜberciki! Fellépés közben esett ki az énekesnő tisztasági betétje http://www.life.hu/sztarok/20150717-uberciki-fellepes-kozben-esett-ki-az-enekesno-tisztasagi-betete.htmlMegannyi baki, kínos helyzet, ami annak, akivel megtörténik, bizonyára borzalmas, mi viszont általában jót kuncogunk rajtuk. Íme, a legújabb.TV + SztárokOrigoÍgy efottozik a mindig dögös Dukai Regina: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150717-dukai-regina-instagram-oldalanak-tanusaga-szerint-tiszteletet-tette-az-efott-on.htmlRegina, aki nemrég bikiniben, majd pedig köldökig kivágott ruhácskában is szexizett, nyilvános Instagram oldalának tanúsága szerint tiszteletét tette az EFOTT-on. És ha már ott volt, posztolt is.TV + Sztárok--Zimány Linda Budapest felett medencézett: Szexi fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150716-zimany-linda-budapest-felett-medencezett-szexi-fotot-posztolt-magarol.htmlLindát nem először látjuk már a bikiniben, az a kép azonban olyan hangulatos, hogy nem tudtunk elmenni mellette szó nélkül.TV + Sztárok--Fesztiválszex-élményeiről beszélt Pásztor Annahttp://www.life.hu/sztarok/20150716-fesztivalszex-elmenyeirol-beszelt-pasztor-anna.htmlAz EFOTT-on faggatta Pásztor Annát fesztiválozási szokásairól a Life.hu riportere. Az énekesnő őszintén vallott férfiakról, fesztiválszexről és vágyairól. Ahogy fogalmaz: szerencsére nőből van, és imádja a férfiakat... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.