Szabó Ádám Forma-1 Berki Krisztián olimpikon Nótár Mary Nagy Alexa Tóth Vera Horányi Juli VV Béci Kállay-Saunders András sztár születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szempillantás alatt elrepült 30 év, mióta a Forma–1-es autóverseny betette lábát hazánkba. Egy egész generáció nőtt fel az első autóverseny óta, számukra teljesen természetes, hogy nálunk is megrendezik a világ legnagyobb száguldó cirkuszát. Nézd meg, kik ők, akik egyidősek a Forma–1-gyel.

Sok közismert magyar énekes, színész és sportoló látta meg a napvilágot 1985-ben, abban az évben, amikor először felbúgtak a Forma–1-es motorok a Hungaroringen. Míg a felnőtteket örömmel töltötte el az első Magyar Nagydíj, az első autóverseny, az újszülött apróságok számára a legfontosabb mégis csak az volt, hogy érezzék édesanyjuk ölelő karjait, az őket körülvevő szeretetet, nagyokat aludjanak, majd lassanként megismerkedjenek az első ízekkel. A magyar autóverseny történetével egy időben születtek közül az elmúlt 30 évben többen sikeres, közismert előadóművésszé váltak!

Kállay-Saunders András énekes

Kállay-Saunders András énekes, a 2010-es Megasztár 5. sorozatának negyedik helyezettje. Anyai ágon az ősi magyar nemesi Kállay család leszármazottja. Édesanyját jött meglátogatni Amerikából, majd a tehetségkutatóban kötött ki. 2014-ben a Running című dalával ő képviselhette Koppenhágában Magyarországot az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol ötödik helyen végzett.

Fotó: Bielik István - Origo

Tóth Vera énekesnő

A Tapolcán született lányt 2004-ben a Megasztárban megválasztották az év hangjának, majd 2005-ben Bravo Otto-díjat kapott. A Megasztár óta Budapesten él. Eddig négy önálló nagylemeze jelent meg. Karrierje azóta is töretlenül ível felfelé.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Kiss Ádám humorista

2005-ben került a Godot Dumaszínházhoz, majd gyakornokként dolgozott a Fábry Show-ban. 2006-ban a Magyar Rádió 5. Humorfesztiválján elnyerte a Magyar Rádió díját. A humorista lett az első RTL Showder Klub házigazdája, és azóta is a műsor állandó fellépője, a Dumaszínház tagja.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nótár Mary énekesnő

Karrierje 2002-ben indult, miután 2001-ben egy tehetségkutatón felfedezték. Nevével igazán a "Romasztárparádé 2." című, roma előadókkal közösen készített lemez megjelenése után találkozhattunk, a dalok lagzik és bálok kedvelt nótái lettek. 2007-ben Zámbó Jimmy-díjat kapott. A 2013-as év vége, illetve 2014 eleje sok újdonságot hozott az énekesnő számára, hiszen nagy ismertségre tett szert a TV2-n sugározott, Sztárban sztár című műsorban, ahol a megtisztelő 3. helyezést érte el. A Nagy Duett című műsorban Fekete Lászlóval a 4. helyen végeztek.
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Berki Krisztián olimpikon

Olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar tornász, lólengés-specialista, az Újpesti TE sportolója. A sportújságírók szavazatai alapján többször is megválasztották az Év magyar férfi sportolójának.

Fotó: Origo

VV Béci - Rácz Béla rapper

Rácz Béla, azaz VV Béci 2010. november 24-én költözött be a ValóVilág5 villájába testvérével, Rácz Ildikóval, azaz Gigivel együtt. 144 napot töltött bent, és miután kiszabadult a luxusbörtönből, beindult zenei karrierje Young G néven. Számos sikert tudhat magáénak, több VIVA Comet díjátadó gálán is értékelték a munkásságát.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Horányi Juli énekesnő

A Plüsss nevű lánytrió tagjaként kezdett aktívabban zenéléssel foglalkozni. A sikert végül a tehetségkutató hozta meg számára. 2014-ben jelentkezett az X-Faktorba, ahol második helyezett lett.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Nagy Alexa színésznő

Alexa 18 éves korától vállalt modellmunkákat, 2011 márciusától pedig a Barátok közt című sorozatban Fekete Alíz szerepében forgat. Májusban a sorozat csapatépítő tréningjén váratlanul bejelentette, hogy négy év után távozik a telenovellából. Híresen nagy utazó, évente öt-hat országba tesz látogatást, a leghosszabb időt, 7 hónapot, Japánban töltötte. A jövőben is utazni szeretne.
Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Fenékbe harapta egy ló Vajna Timithttp://www.life.hu/sztarok/20150710-vajna-timea-szivesen-elne-egy-farmon-tele-allatokkal.htmlVajna Timi világ életében imádta a gyerekeket és az állatokat, így mindig is nagy vágya volt egy saját kis farmon élni. Pedig akár retteghetne is a lótól!TV + Sztárok--Irigyeljük! Két gyerek után megmutatta alakját Béres Alexandra http://www.life.hu/sztarok/20150723-ket-gyerek-utan-megmutatta-alakjat-beres-alexandra.htmlMásodik kislánya születése óta először állt füdrőruhában fényképezőgép elé Béres Alexandra és egyből címlapra is került. TV + SztárokMeglepő dolgot húzott a fejére Demcsák Zsuzsa - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20150723-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetoje-plusspuliva-valtozott-a-vizes-vilagbajnoksagon.htmlÍgy még biztosan nem láthattad a TV2 műsorvezetőjét, aki egy hatalmas plüss pulifejet öltött magára.TV + Sztárok--Dolgos ujjai vannak Horváth Évának - Megfejt egy kecskéthttp://www.life.hu/sztarok/20150722--horvath-eva-laktozerzekeny-megis-sajtot-eszik.htmlHorváth Éva egy igazi vagány nő, aki bebizonyította, hogy a kifutók világa mellett akár egy gazdaságban is megállná a helyét. Megfejt egy kecskét, majd sajtot készített a tejéből.TV + Sztárok--Ördög Nóra végre elárulta, milyen a kapcsolata Liptai Claudiával http://www.life.hu/sztarok/20150723-ordog-nora-liptai-claudiaval-valo-viszonyarol-nyilatkozott.htmlÖrdög Nóri a Liptai Claudiával való állítólagos rivalizálásáról beszélt a Mokkában.TV + Sztárok--A szexi Jakabos Zsuzsa a magasba emelkedetthttp://www.life.hu/sztarok/20150721-jakabos-zsuzsa-is-kiprobalta-siofok-uj-latvanyossagat.htmlJól megérdemelt pihenését tölti az Európa-bajnok úszónő, aki éppen a Balatonon múlatja az időt.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.