Czeizel Endre halálában is milliókkal támogatja családját

támogatás halál milliók önéletrajz orvos könyv Czeizel Endre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A professzor önéletrajzi könyve a sikerlisták élén szerepel, ezzel pedig nem csak élettörténetét hagyta örökül, hanem némi pénzt is szeretteinek. 

A rákbetegséggel küzdő Czeizel Endre augusztus elején hunyt el. A betegségével és a pénztelenséggel haláláig küzdő Czeizel azonban nem felejtette el szeretteit. Hozzá közeli forrás szerint, bár nem is elsősorban anyagi megfontolásból, hanem személyes indokok miatt is vezérelve adta ki idén tavasszal utolsó könyvét „Két életem, egy halálom" címmel, a kötet egyre sikeresebb és egyre több pénzt hoz családjának – írja a Bors.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Czeizelnek meggyőződése volt, hogy az emberek nem is ismerik őt igazán. Hogy félreismerték, és ő nem az az ember, akinek hiszik. Ez volt talán a fontosabb érv, ami miatt vállalta a könyvet" – mondta a professzorhoz közeli forrás, akinek szavait a kötet előszavában Czeizel meg is erősít.

Hónapokkal a megjelenése után a kötet, melyet már legyengülve, fájdalmakkal küszködve, lefogyva írt a genetikus, a Libri sikerlistáján a 6., az Alexandrán a 3. helyen található, tehát kasszasiker lett belőle. A könyv a tízezres álomhatárt ugyan még nem érte el, de a nagy rohamra csak ezek után, karácsony előtt lehet majd számítani. A négyezer forintos vételárból és a szerzőket ilyen esetekben megillető százalékokból kikalkulálva azonban tény: milliós bevételi forráshoz jut így Czeizel családja. A világhírű professzor tervei szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.