Trokán Nóra nehezített futást választott

Forrás: Life.hu -
Kocsis Tibor Trokán Nóra verseny futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégén kilencszázan futottak a repülőtéri betonon, köztük két közismert művész. Ők szokatlan módon vágtak neki a nem mindennapi futópályának.

Trokán Nóra és Kocsis Tibor is lefutott, azaz „suhant” öt kilométert a hétvégén a repülőtéri Runway Run futóversenyen. A Suhanj alapítvány felkérésére vágtak neki a távnak, partnereik mozgássérültek és értelmi fogyatékosok voltak.

Harmadszor indultam a repülőtéri versenyen, viszont első alkalommal futottam az alapítvány felkérésére. Nehezített módját kaptam a futásnak, aminek nagyon örültem. Egy autista kisfiút toltam végig a pályán kocsiban. Élveztem, hogy mindenki, aki szembe jött velünk vidáman átkiabált, hogy ’hajrá!’. Jó látni ezeken a srácokon, hogy hatalmas mosollyal az arcukon suhannak. Én szoktam futni, de már egy ideje nem edzettem. Ez az 5 km nem fárasztott el annyira, de most hazamegyek kicsit pihenni” – nevetett vidáman a színésznő, akivel együtt Kocsis Tibor is nekivágott a távnak.

Forrás: Life.hu

"Jól bírtam, amúgy korábban vettem már részt futóversenyeken, annak ellenére, hogy nem vagyok életformaszerűen sportoló. Rendszeresen járok konditerembe, de nagyobb távot lefutni, szabadtéren, sok emberrel, ez más műfaj. Élveztem, jó hangulatban telt” – mondta Kocsis Tibor.

Katie Holmes kislánya igazi művész – Festékszóróval alkot az anyukájának http://www.life.hu/sztarok/20150907-katie-holmes-kislanya-suri-cruise-igazi-muvesz-festekszoroval-alkot-az-anyukajanak.htmlNagyon ritkán láthatunk fotókat Kati Holmes és Tom Cruise közös gyermekéről, a kis Suriról. Ezúttal azonban édesanyja kivételt tett, és közelről vehetjük szemügyre a sztárcsemetét. TV + Sztárok--Így parodizálja az Irigy Hónaljmirigy a Wellhello legnagyobb slágerét http://www.life.hu/sztarok/20150907-igy-parodizalja-az-irigy-honaljmirigy-a-wellhello-legnagyobb-slageret-a-rakpart-cimu-szamot.htmlKeményen kapja az ívet Fluor Tomi és Diaz az Irigy Hónaljmirigy legújabb paródiájában, ahol a fiúk legnépszerűbb slágerét, a Rakpartot vették célkeresztbe. TV + SztárokFotó: Szabó Balázs/Life.huTöbb, mint húsz kilótól szabadult meg Dombóvári István http://www.life.hu/sztarok/20150907-dombovari-istvan-musorvezeto-schobert-norbi-segitsegevel-husz-kilot-fogyott.htmlA humorista már évek óta küzd a fölös kilókkal, azonban nyár közepén megelégelte a súlyát, és fogyókúrába kezdett. TV + Sztárok--Szellő István új párjával, Gubik Ágnessel bulizotthttp://www.life.hu/sztarok/20150904-szello-istvan-uj-parjaval-gubik-agnessel-bulizott-az-rtl-klub-sajtotajekoztatojan.htmlMájusban robbant a bomba, hogy az évek óta egyedül élő Szellő István újból szerelmes. Új párja egy kolléganője, a szintén az RTL Klubnál dolgozó Gubik Ágnes színésznő, akivel együtt mulattak a csatorna 18. születésnapján.TV + Sztárok--Kárpáti Rebekát nem érdeklik a pasikhttp://www.life.hu/sztarok/20150903-karpati-rebekat-nem-erdeklik-a-pasik-mert-a-karrierjere-koncentral.htmlHanyagolta a pasizást idén nyáron Kárpáti Rebeka. A Jóban Rosszban sztárját jelenleg leköti a munka, a népszerű sorozatból egész júliusban dupla részeket forgattak. Emellett azért a pihenésre is szakított időt, barátnőivel többnyire egy-két napos kikapcsolódással töltötte a szabadidejét. TV + Sztárok--Ian Somerhalder végleg elhagyja a Vámpírnaplók csapatát? http://www.life.hu/sztarok/20150902-ian-somerhalder-damon-salvatore-vegleg-elhagyja-a-vampirnaplok-csapatat.htmlA rajongók legnagyobb bánatára már nem sokáig láthatjuk a dögös színészt a sorozatban: úgy tűnik, hamarosan búcsút int Damon Salvatore szerepének.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.