Ördög Nóri: "Ezt a szörnyűséget nem lehet kitörölni"

kampány TV2 tetanusz Ördög Nóra Afrika szörnyűség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A műsorvezető egy teljes hetet töltött Angolában egy olyan kampány keretén belül, amely a tetanuszfertőzés ellen lépett fel. Nóri az mesélte, rengeteg borzalommal szembesült, amit sem elképzelni, sem elfelejteni nem lehet.

Ördög Nóra közelebbről megismerhette az afrikai gyermekek életét. A műsorvezető még emésztgeti az életre szóló élményt. „Tudtam, hogy hova megyünk, milyen körülmények közé, de erre nem lehet felkészülni. Amikor azok a szagok, azok a ízek, és minden, amit látsz fotókon, valósággá válik, azt nem lehet előre elképzelni" – mesélte Nóri, aki a kampányról is beszélt, amelynek az a célja, hogy eltöröljék a világon a tetanuszfertőzést.

Nóri arról is mesélt, hogy gyermekei hiányoztak neki, és rettegett attól, hogy kislánya, Mici megharagszik rá: "Amikor először felkértek, azt éreztem, hogy erre vágytam, aztán a második gondolatom az volt, hogy nem hagyhatom el egy hétre a gyerekeimet. Azt tudtam, hogy jó kezekben lesznek, de velem mi lesz, hogy élem túl, hogy nem látom őket, és amikor hazajövök, mi lesz, ha Mici nem fog szóba állni velem" - mesélte Nóri.

Céline Dion rajongói kiadtak - Tényleg elhanyagolja haldokló férjét?http://www.life.hu/sztarok/20151028-celine-dion-disneylandbe-vitte-a-gyerekeit-a-rajongok-teljesen-kiakadtak.htmlA sztár követői azon borultak ki, hogy Dion, ígéretéhez képest, nem igazán tölt sok időt a rákkal küzdő férjével. A hírek szerint a férfinak már nincs sok ideje hátra. TV + Sztárok--Kulcsár Edina: „A siker sok lemondással jár"http://www.life.hu/sztarok/20151028-kulcsar-edina-szepsegkiralyno-arrol-vallott-milyen-porgos-eletet-el-es-mennyire-keves-ideje-jut-a.htmlŐszinte, kitárulkozó sorokkal lepte meg rajongóit a világ egyik legszebb hölgye, aki arról vallott, hogy azért amit elért, napról-napra keményen meg kell dogloznia. TV + Sztárok--Szorcsik Viki besokallt névrokona miatthttp://www.life.hu/sztarok/20151028-szorcsik-viki-besokallt-nevrokona-szorcsik-h-viki-miatt.htmlElege lett Szorcsik Vikinek. A színésznő besokallt, hogy névrokona, Szorcsik H. Viki miatt anorexiával, gyermekelhelyezéssel, áramlopással kötik össze a nevét. TV + Sztárok--Jön a keresem a családom! "Az operatőrök zokognak"http://www.life.hu/sztarok/20151027-indul-az-rtl-klubon-a-keresem-a-csaladom-a-foszerkesztoje-hadas-kriszta-a-musorvezeto-lilu.htmlNovembertől indul minden idők egyik legmeghatóbb műsora az RTL Klubon: Keresem a családom címmel, amelynek műsorvezetője Lilu lesz. A Life.hu riportere a műsor hátteréről Hadas Krisztával, a főszerkesztővel beszélgetett. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSzűz cselédlányként is jól érzi magát Aleska Diamondhttp://www.life.hu/sztarok/20151027-cseledkent-is-jol-erzi-magat-aleska-az-edes-anna-musicalban.htmlEgyszerű, szürke cselédruhában állt színpadra Aleska Diamond, aki pár éve még szexi öltözékben vette át egykori szakmája Oscar-díját. Emese Kosztolányi Dezső Édes Annájának musical változatában debütált, színésznőként. TV + SztárokOrigoKeményen drogozott Bobbi Kristina Brown - Kitálalt az egykori lakótárs!http://www.life.hu/sztarok/20151027-bobbi-kristina-brown-whitney-houston-lanya-kokainozott-es-heroinozott-lakotarsa-szerint.htmlWhitney Houston 22 évesen elhunyt lánya nem csupán marihuánát szívott, hanem kokainozott és heroinozott is - árulta el Bobbi Kristina egykori lakótársa és jó barátnője, Danyela Bradley. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.