Horgas Eszter Hungary's Got Talent Kiszel Tünde hasonlóság Kovács Patrícia hang Dombóvári István naptárdíva linczényi márkó ikerpár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tehetségkutatóban feltűnt ikerlányok hangja, egy az egyben a naptárdívát jutatta az eszünkbe, természetesen a lányokat továbbjuttatta a zsűri, de nem a hasonlóságnak köszönhetően.

Adriennről és Melindáról, már a Life.hu is írt, hiszen ők voltak, azok, akik Dombóvári Istvánnal flörtöltek. Azonban a szombati adásból az is kiderült, hogy a vicces ikerlányok hangja egy az egyben, Kiszel Tünde hangjához hasonlít, amit a zsűri is megerősített.

Forrás: RTL Klub

„Mondták már nektek, hogy a hangotok Kieszel Tündés" – kérdezte Patrícia.

A lányok nevetve visszakérdeztek: „Szerintetek ki lehet ebből gyógyulni?"

A zsűri jót nevetett az ikrek esetlen stand up produkcióján, aminek végén egy verset is elszavaltak Berki Krisztiánról – "na nem a lovaglóról, hanem a lófejűről" – mint mondták.

„Nem találtok szavakat megleptetek imádtam" – mondta Patrícia.
„Nekem is nagyon viccesek vagytok, ne írjatok, jobbak vagytok élőben. Improvizáljatok, reagáljatok az a műfajotok abban zseniálisak vagytok" – mondta Eszter.
„Ez volt eddig a legviccesebb produkció" – jegyezte meg Márkó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.