Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt Összezárva Friderikusszal tanulmány Friderikusz Sándor Frei Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Frei cége két évig dolgozott egy köztisztasági feladatokat ellátó szervezetnek, majd állítólag azzal gyanúsították meg, hogy a tanulmányt, melynek elkészítésével bízták meg, az internetről szedte.

Frei Tamás állítólag 30 millió forintot vett fel a cége számára egy tanulmány elkészítéséért - erről az ügyről mesélt a riporter Friderikusznak vasárnap este.

„Két évig az én irodám dolgozott nekik, arról kellett tanulmányt készíteni, hogy milyen típusú megoldások vannak a világban. Lévén, hogy utána olyan szinten hurcoltak meg ahogy, soha többet..." – magyarázta Frei.

Frei Tamás-nagyinterjú

„Dobozokban gurultunk az egyik helyről a másikra, és ugyanazt a négy-öt ételt ettük. Még ha klassz gyerekkorom is volt, és a szüleim a legjobbat próbálták kihozni belőle, New Yorkból nézve akkor is sivár" – magyarázta Frei Tamás a Life.hu sztárriporterének Szily Nórának.
Berki Krisztián kitúrta Havas Henrikethttp://www.life.hu/sztarok/20151116-berki-krisztian-kiturta-oltozojebol-havas-henriket-a-sztarban-sztar-zsuritagjat.htmlEgy teljes napra vehette birtokba Havas Henrik öltözőjét Berki Krisztián, aki közösségi oldalán dicsekedett el a dologgal. TV + SztárokOrigoAlig lehet rájuk ismerni! Így néznek ki most Julia Roberts mostohagyerekeihttp://www.life.hu/sztarok/20151116-julia-roberts-mostohagyerekei-az-edesek-es-mostohakban-jena-malone-es-liam-aiken.htmlEmlékeztek még az Édesek és mostohák című családi dráma két bájos gyerekszereplőjére, Annára és Benre? Az őket megformáló színészek azóta felnőttek, és filmbeli mostohaanyjuk, Julia Roberts babérjaira törtek. TV + SztárokAFPBiztonsági őrként keresi kenyerét az X-Faktor egykori felfedezettje, Csordás Ákoshttp://www.life.hu/sztarok/20151116-csordas-akos-az-x-faktor-egykori-felfedezettje-biztonsagi-orkent-dolgozik.htmlA 2013-as X-Faktorban feltűnt Csordás Ákos manapság biztonsági őrként dolgozik.TV + Sztárok--Zseniális! Gáspár Laci hatalmas átváltozáson ment áthttp://www.life.hu/sztarok/20151115-gaspar-laci-egy-az-egyben-horvath-charlieve-valtozott-a-tv2-sztarban-sztar-musoraban.htmlAz énekes teljesen átlényegült a rekedt hangú Horváth Charlie-vá a Sztárban sztárban. Sokszor írtuk már, de most is csak ismételni tudjuk magukat, nálunk Laci nyerte ezt az évadot. TV + Sztárok--Könnyek között emlékezett a párizsi merénylet áldozataira Madonnahttp://www.life.hu/sztarok/20151115-madonna-a-stockholmi-koncertjen-konnyek-kozott-emlekezett-a-parizsi-merenylet-aldozataira.htmlAz egész világot megrázta a párizsi merényletsorozat, melynek kapcsán egyre több sztár biztosítja együttérzéséről a franciákat. Legutóbb Madonna emlékezett meg az áldozatokról stockholmi koncertjén. TV + Sztárok--Csobot Adél: "Teljesen elájultam"http://www.life.hu/sztarok/20151115-csobot-adel-a-sztarban-sztar-szinpadan-teljesen-elajult-a-produkcioban-szereplo-partneretol.htmlHihetetlen elánnal játszotta a Sztárban sztár színpadán a szerelmes nőt Csobot Adél, aki Carly Rae Jepsen ismert számát, a Call Me Maybe-t adta elő. És még egy rendkívül sármos partnere is volt a színpadon. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.