Tóth Gabinak a nézését és a járását: Bulibáró lett a dívából!

Kis Grófo TV2 Sztárban sztár döntő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljött a nagy nap, egy csodás, közös produkcióval el is kezdődött a Sztárban sztár döntője. A széria versenyzői mind élőben izgulják végig kollégáik produkcióit, így persze óriási volt a nyomás Tóth Gabin, akinek meg kellett kezdenie ezt a nagyszerű estét.

Az előző adás részeredményeiről itt írtunk korábban. Akkor Csobot Adél volt a negyedik helyen, Tóth Gabi a harmadikon, Peter Sramek a másodikon, Gáspár Laci pedig az élen. Ennek ellenére senki sincs könnyű helyzetben, ugyanis a nézők szavazatai az este végére mindent felülírhatnak.

A közös produkció pillanata Forrás: Facebook/Sztárban sztár

Ahogy eddig is igazán nagyszerű nagyszerű produkciókat nyújtott, most sem csalódhattunk Tóth Gabiban. Bulibáróvá változott, és szuper bulit csinált a TV2 stúdiójában. A nézése, a járása és a kinézése is jó volt Gabinak, legalábbis Tilla szerint.

Bereczki szerint Gabi nem utánoz hangot és nem utánoz előadót, ami mondjuk ebben a műsorban a lényeg lenne. "Steven Segal arcai, vagyis Grofó ugyanúgy sír, ahogy nevet" - mondta az ítész, aki nem dícsérte túl Gabi produkcióját. "Szabolcsi gyerek, légmellel" - fűzte hozzá Majka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.