Kínos! Szujó Zoltán a Forma-1 élő adásában káromkodott

Forma-1 káromkodás Szujó Zoltán Wéber Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Ezt én most átveszem, addig dühöngd ki magad" - így ptóbálta menteni a helyzetet Wéber Gábor szakkommentátor, amikor Szujó Zoltán teljesen kiborult.

Jó ötletnek tűnt Lewis Hamilton egyik terve, csapatutasításban azonban más válasz érkezett. Az M4 Sport közvetítőállásában ülő kommentátoraink, Szujó Zoltán és Wéber Gábor is inkább a pilótával értettek volna egyet, és nem a csapattal, akik talán túlságosan is ragaszkodtak az előre lefektetett stratégiához, beállításokhoz és tervekhez.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Műsorvezetőink nehezen emésztették meg, hogy Hamiltont az idei év világbajnokaként miért nem engedik szárnyalni, a Mercedes csapat pedig a konstruktőri világbajnoki cím bírtokosaként miért nem megy bele egy bátor döntésbe, ami a nézőknek egy jobb és izgalmasabb versenyt eredményezhetett volna. A tévé előtt ülő rajongók legnagyobb meglepetésére Szujó Zoltán a rá jellemző izgatottságon felül még a megszokottnál is zabosabb lett, és majdhogynem egy káromkodás is elhagyta a száját:

- kezdte Zoltán, de végül nem mondta végig a gondolatát. Gábor később hozzátette, hogy a helyzet őt is legalább annyira felbosszantotta, mint kollégáját, helyette azonban mégis Szujó káromkodott.

Szujó Zoltán: Schumacher először véletlenül adott interjút

Szujó Zoltánnak júliusban volt egy kis ideje az Origónak mesélni az akkor még új, M4 csatornáról és a korábbi munkákról. Miként lett számára a Forma-1 örök szerelem? Hogy sikerült Michael Schumacherrel először beszélnie? Itt mesélt róla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.