Botrány! Kizárhatják Freddie-t A Dalból - Összeférhetetlenséget állít egy stábtag

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
összeférhetetlenség Freddie kizárás A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összeférhetetlenségek és szabálytalanságok sokasága történik A Dalban – állítja az MTVA produkciójának egyik, neve elhallgatását kérő stábtagja. Szerinte a múlt heti elődöntőben toronymagasan továbbjutott Fehérvári Gábor Alfrédot, vagyis Freddie-t akár ki is lehetne zárni a versenyből, mert jogtalan előnyre tett szert - írja a Blikk. 

"A legnagyobb esélyesnél, Freddie-nél is összeférhetetlenség van!" – fakadt ki a stábtag, aki szerint Freddie dala érdekes etikai kérdést vet fel, hiszen Szabó Zé írta neki a számot, aki A Dal egyik zenei háttérembere.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Ugye fura lenne, ha például valamelyik zsűritag, mondjuk Pierrot szerzeménye versenyezne, és azt értékelné a zsűri? Ez komoly összeférhetetlenség lenne. De az elhatárolódásnak minden olyan gyártásban részt vevő vezetőre, döntéshozóra is vonatkoznia kellene, akit a műsor fizet. Csakhogy Szabó Zé a produkció egyik zenei háttérembere, aki folyamatosan egyeztet a zsűrivel, döntéshozókkal. Számomra az is visszás volt, hogy Freddie dalának értékelésénél a zsűri többször méltatta a zeneszerzőt. Ráadásul a zsűriben csücsülő Zséda több dalának is Szabó Zé a szerzője!" - mondta a lapnak a stábtag.

A vádakra Szabó Zé is reagált: "Kizárólag olyan egyeztetéseken voltam jelen, ahol a rám tartozó kérdésekről esett szó. Semmilyen kreatív döntésben nem veszek részt, a zsűrivel nem is találkozom. Én is, ahogy az összes versenyző, először a próbákon látom a produkciókat. Nem tartozom Freddie menedzsmentjéhez, csupán a versenydalt írtam neki – mondta Szabó Zé, aki azt gyanítja, hogy valamelyik versenyző menedzsmentje próbálja a rossz hírét kelteni. "Úgy érzem, erős dalt írtam, ha valaki csak így tudja felvenni vele a versenyt, az szánalmas" – tette hozzá.

A Dal legszexibb énekese, Freddie elárulta, mi a kabalája

A Life.hu riportere az élő adás előtt kapta el a jóképű Freddie-t, aki elárulta, mit csinál a színpadra lépés előtt. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Tényleg besúgót raktak Lagzi Lajcsi zárkájába?http://www.life.hu/sztarok/20160126-galambos-lajos-melle-besugot-ultettek-a-zarkaba.htmlGalambos Lajos hamarosan könyvben írja meg a börtönben eltöltött 125 nap részleteit, arról is beszámol majd, miért gondolja, hogy besúgó volt a cellatársa. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoA TV2 bocsánatkérésre kötelezi Alekoszthttp://www.life.hu/sztarok/20160127-a-tv2-bocsanatkeresre-kotelezi-alekoszt-a-dal-kapcsan-tett-nyilatkozataert.htmlKiverte a biztosítékot Alekosz A Dal kapcsán tett nyilatkozata. Az Édes élet szereplője azt szeretné, és ennek Facebook-posztban adott hangot, ha hazánk kizárólag magyar származású előadókat versenyeztetnének az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. TV + Sztárok--Dióssy Klári: "Jakupcsek Gabi sok sikert kívánt nekem"http://www.life.hu/sztarok/20160127-diossy-klari-jakupcsek-gabi-sok-sikert-kivant-nekem.htmlAhogy megírtuk, Jakupcsek Gabriellától Dióssy Klári vette át a Ridikül műsorvezetését. A tévés kapott hideget-meleget az első adás után. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi exkluzív: "Soha nem sírtam a börtönben"http://www.life.hu/sztarok/20160126-lagzi-lajcsi-hajdu-peternek-adott-interjut-a-frizbiben.htmlGalambos Lajos, az ország Lagzi Lajcsija vádemelés előtt áll, szabadlábon védekezhet. A zenész saját házában Hajdú Péternek adott exkluzív interjút. TV + SztárokOrigoSir Ian McKellen: "Egy nyíltan meleg férfi sem nyert még Oscart"http://www.life.hu/sztarok/20160126-sir-ian-mckellen-angol-szinesz-szerint.htmlAz angol forgatókönyvíró és színész becsatlakozott az Oscar-gáláról szóló vitába. Szerinte a rasszizmus mellett a homofóbia is nagy probléma Hollywoodban! TV + Sztárok--Jeff Bridges bátran mutatkozik fürdőnadrágbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160126-jeff-bridges-amerikai-szinesz-furdonadragban-mutatkozott.htmlAz Oscar-díjas színészt a tengerparton fotózták le, miközben feleségével együtt sziesztázott. A 66 éves Jeff még most is jól tartja magát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.