Nika: "Amikor Viki megmutatta a versenydalát, elsírtam magam"

Forrás: tv2 -
A Dal 2016 Nika Veres Mónika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyerekkoruk óta barátnők Singh Viki és Veres Mónika Nika. A lányok Operaház Gyermekkórusának sulijában, az Erkelben ismerkedtek meg egymással. MIndketten szerepeltek már tehetségkutatóban, most pedig A Dalban riválisokként állnak színpadra. Állítják: ez nem nyomja rá a bélyegét a barátságukra, sőt, szurkolnak egymásnak. 

"Osztálytársak voltunk Moncsival. Később mi elköltöztünk Szentendrére, de aztán újból találkoztunk a Kőbányai Zenestúdióban. Rengeteg közös program, zenekar köt össze minket egymással. Ő az egyetlen olyan ember az éle­temben, akit láttam felnőni, és ma is mellettem van. 22 éve ismerem, ré­gebben, mint a saját testvéreimet! Ez karmikus barátság, összefonódott az életünk. A mi szakmánk a rivalizálásról szól, de ez bennünk nincs meg. Mindig tátott szájjal hallgatom, mennyire jól énekel. Szerencsénk van egymással! Most, hogy egyszerre indulunk A Dalban, kértük, hogy közös öltözőnk lehessen. Drukkolunk egymásnak, ebbe a barátságba ez fér bele. Ha remegő lábbal mész fel a színpadra, olyankor jó tudni, hogy ott van valaki, aki vár rád, szorít neked, megnyugtat" - mesélte a Borsnak Viki.

Forrás: Fb

"A Dal az első, ahol egyszerre indulunk. Valóban ritka kincs a szakmánkban az ilyen őszinte barátság. Tudom, hogy ő is szorít értem. Emlékszem, amikor megmutatta a versenydalát, elsírtam magam, annyira tetszett. Ha közösen lépünk fel, az nagyon veszélyes. Csak egymásra nézünk, és már röhögünk is, aztán nem bírjuk abbahagyni!" - tette hozzá Nika.

Forrás: tv2

Visszaéltek Babos Tímea teniszezőnő személyazonosságával egy társkeresőnhttp://www.life.hu/sztarok/20160206-babos-timea-teniszezono-szemelyazonossagaval-visszaeltek-tinderen.htmlValaki a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező nevében pasizik a Tinder nevű alkalmazáson. TV + SztárokAFPKern András: "Öreg ember ne szexeljen"http://www.life.hu/sztarok/20160206-kern-andras-szinesz-szerint-oreg-ember-mar-ne-szexeljen-filmekben.htmlLiptai Claudia beteg volt, amikor Kern Andrással a Gondolj rám című új mozifilmjük csókolózós jelenetét forgatták, ám a színészt elmondása szerint nem csupán ez zavart a közös munka közben. TV + Sztárok--Pintér Mariannon van mit néznihttp://www.life.hu/sztarok/20160206-pinter-mariann-az-eden-hotel-szereploje-hatalmas-dekoltazsat-fotozta.htmlAz Éden Hotel legutóbbi szériájának egyik legmutatósabb szereplője kétségkívül Pintér Mariann. A dús keblű szépség azóta sem rejti véka, vagyis zárt ruha alá bájait, a legutóbbi fotója pedig igazán vérforralóra sikeredett. TV + SztárokOrigoNemsokára indul az új ValóVilág - Már lehet jelentkeznihttp://www.life.hu/sztarok/20160206-indul-a-valovilag-powered-by-big-brother-mar-castingolnak.htmlA ValóVilág ezúttal a Big Brother alapjain indul újra az RTL Klubon. A valóságshow-ba a mai naptól lehet jelentkezni.TV + SztárokRTLKLUBÍgy báloznak a Gáspár lányokhttp://www.life.hu/sztarok/20160206-gaspar-virag-es-gaspar-evelin-farsangi-balba-mentek.htmlFarsangi bálban volt a Gáspár család, legalábbis annak nőtagjai. Az eseményről Evelin, Virág és Bea is posztolt képeket a közösségi oldalára. TV + SztárokOrigoFolytatódik az Ízes élet - Ezúttal a TV2-n lesz látható műsorhttp://www.life.hu/sztarok/20160206-folytatodik-az-izes-elet-a-tv2-n.htmlHárom év után került le az RTL Klub képernyőjéről az Ízes élet, hamarosan a TV2-n indul újra a főzőműsor. Mautner Zsófi műsora három évig volt az RTL Klub képernyőjén, 2016-ban azonban már nem láthattak új részeket a nézők. Az Ízes élet közösségi oldalán tette közzé a hírt, hogy hamarosan új házigazdával tér vissza a TV2-n.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.