Véletlenül ejtette ki A Dalból a zsűri Agárdi Szilvit?

Fotó: Kyra Simon (Facebook/Agárdi Szilvi) -
Pierrot A Dal 2016 Agárdi Szilvi Eurovíziós Dalfesztivál A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar eurovíziós verseny egyik zsűritagja fogalmazott félreérthetően Szilvi kieséséről.

Szombat éjszaka Agárdi Szilvi kiesett a középdöntőből. Természetesen az énekesnő nagyon sajnálja, hogy nem jutott tovább, de az egyik zsűritag kijelentése még jobban zavarja - írja a Bors.

Fotó: Kyra Simon (Facebook/Agárdi Szilvi)

Szilvi elmondta a lapnak, hogy nagyon szomorú, hiszen hitt az It is Love című számának sikerében, amivel korábban Krakkóban már megnyert egy nemzetközi versenyt. Elmondta, hogy a közönségtől is csak pozitív visszajelzéseket kapott.

“Rengetegen írták, hogy lúdbőrösek lettek, amikor hallgatták. Úgy láttam, a zsűri is kedveli, de amikor egyikük azt mondta, hogy véletlenül ejtettek ki, az összezavart” - mondta az énekesnő.

Pierrot volt az a zsűritag, akinek A Dal after műsorában elhangzott a szájából ez a mondat. A műsorvezetővel beszélgettek arról, hogy milyen erős az idei mezőny, és, hogy kiestek olyanok is, akiket nagyon sajnálnak.

Forrás: Origo

“Már nem etikátlan elmondani, hiszen ki­esett, hogy nagyon szurkoltam Agárdi Szilvinek, hogy ő bekerüljön ebbe a körbe. Így egy esélyes produkciót ejtettünk ki véletlenül” felelte Pierrot arra a kérdésre, hogy személy szerint kit sajnál a legjobban.

A lap természetesen megkérdezte Pierrot-t, azonban a zsűritag nem kívánta kommentálni a félreérthető kijelentését:

Nem kívánok ostoba összeesküvés-elméleteket kommentálni."

Berki Krisztiánt a közösségi oldalán ajnározzák a rajongóihttp://www.life.hu/sztarok/20160216-berki-krisztiant-facebook-oldalan-dicserik-a-rajongoi.htmlAz Édes Élet sztárjáért odavannak a követői. Krisztián motiváló gondolatokat osztott meg Facebook-oldalán, amire csak úgy áradtak a pozitív kommentek. TV + Sztárok--Vérüket adták kollégái Rékasi Károlyért!http://www.life.hu/sztarok/20160216-kollegai-adtak-vert-rekasi-karolynak-a-mutet-utani-nagy-vervesztesege-miatt.htmlNéhány nappal az újbóli műtétje után vérre volt szüksége a színésznek, nem is egyszer. Kollégái szívesen álltak rendelkezésre. TV + Sztárok--Aleska hatalmasat terpesztetthttp://www.life.hu/sztarok/20160216-aleska-safrany-emese-hatalmasat-terpesztett-amikor-egy-fa-torzsen-spargazott.htmlA felnőtt filmek egykori sztárja, aki manapság a légtornászatnak és az Aerial jógának hódol, megmutatta, milyen hajlékony. TV + Sztárok--Bódi Sylvi motorozós pajtásánál nincs cukibb a világonhttp://www.life.hu/sztarok/20160216-bodi-slyvi-modell-es-szorfozo-motoron-pozol-egy-cuki-kutyaval.htmlA szexi szörfoktató-modell ezúttal a mesés Fülöp-szigetekről jelentkezett be rajongóinak Instagramon. TV + SztárokOrigoTolvai Reninek vissza kell fognia magát, hogy leadja a tévéhttp://www.life.hu/sztarok/20160216-tolvai-reni-enekesnonek-a-dal-2016-indulojanak-vissza-kell-fognia-magat-hogy-leadja-a-teve.htmlAz énekesnő bevallotta, úgy kitolódott az ingerküszöbe, hogy nem tudja, mi számít extrémnek. TV + Sztárok--Talán Attila: "A német tinilányok könyörtelenek!"http://www.life.hu/sztarok/20160216-talan-attila-es-leo-kozos-dala-a-fiukat-szetszedtek-a-nemet-rajongo-lanyok-video.htmlLeo a Stereo 2.0 nevű csapatból, Talán Attila pedig a Megasztár hatodik szériájából lehet ismerős a közönségnek. A két fiú egy vagány közös produkcióval rukkolt elő, mellyel nemcsak a hazai piacot szeretnék letarolni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.