Ábel Anita távozásáról beszélt a Heti hetes főszerkesztője

Forrás: RTL II -
RTL 2 TV2 Ábel Anita Heti Hetes Ónodi György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ónodi György, a Heti hetes főszerkeszője Ábel Anita a TV2-höz való átigazolása kapcsán adott interjút az Origónak. A tévés nem aggódik a műsor jövőjéért és Anitát pedig - ha úgy adódik - szívesen várja vissza.

"Lényegében nem érinti nagymértékben a műsor menetét, hogy másik csatornához igazolt, hiszen túléltük azt is, amikor Hajós András váltott hasonlóképpen. Ő szintén elment, aztán később visszajött. Én azt mondtam Anitának, hogy sok sikert kívánok, és ezt nem udvariasságból tettem. Őt és mindenkit visszavárunk, nem vagyok annak a híve, hogy aki elhagyott, most már ne jöjjön. Minden bizonnyal jobb ajánlatot kapott, én ezt elfogadom, és természetesen nem haragszom" - mondta el Ónodi, és hozzátette, még nem tudni, ki ül Anita helyére.

Heti hetes Forrás: RTL II

Az Origó teljes interjúját ITT olvashatod.

"Egy női szereplő szinte mindig szokott lenni a műsorban. Előfordult már, hogy nem volt, de nem ez a jellemző. Állandó női szereplőben nehéz gondolkodni, mert ez a puding próbája, ki kell próbálni, ki hogy működik a műsorban. Ha valakiről azt gondoljuk, hogy állandó arc lesz, de nem válik be, akkor keressük a következőt. Nem dőlök a kardomba, már 140 szereplőnél tart a Heti Hetes" - nyilatkozta.

Sokkolta a kommentelőket Ábel Anita csatornaváltásahttp://www.life.hu/sztarok/20160220-sokkolta-a-kommenteloket-abel-anita-csatornavaltasa-a-tv2re-az-rtlrol.htmlAz RTL-től a TV2-höz igazoló színésznő-műsorvezető is csatlakozott a kockás inges mozgalomhoz. A Facebookon közzétett bejegyzése és fotója azonban sokakból előhozta a kisördögöt, és kérdőre vonták Anitát - ahogy többen nevezték - "pálfordulásáért". TV + Sztárok--Hada Renáta élesen bírálja Tvrtkóthttp://www.life.hu/sztarok/20160220-hada-renata-elesen-biralja-vujity-tvrtkot.htmlA TV2 péntek reggeli Mokkájában furcsa beszélgetésnek lehettünk szem- és fültanúi. Vujity Tvrtko élesen bírálta a meghívott vendéget, Berki Krisztiánt, vagyis inkább azt, amit a macsó képvisel. Demcsák Zsuzsa szemmel láthatóan kínosan érezte magát, később pedig a kommentelők és Kiszel Tünde is kifejtették véleményüket. Az elhangzottakkal kapcsolatban Hada Renátának és Berki párjának, Hódi Pamelának is megvan a véleménye, amit a Facebookon tettek közzé. TV + Sztárok--Tóth Andi retteg - Fél, hogy elájul A Dal színpadánhttp://www.life.hu/sztarok/20160220-toth-andi-fel-hogy-elajul-a-dal-szinpadan.htmlAhogy akkor írtunk is róla, Tóth Andi összeesett A Dal elődöntőjében az eredményhirdetésnél. A fiatal énekesnő azóta jobban odafigyel, mit fogyaszt a fellépése előtt. Akkor a Life.hu riporterének elárulta, jobban izgult, mint anno az X-Faktorban. TV + SztárokOrigoBerki elmondta: ezért csókolta szájon Natithttp://www.life.hu/sztarok/20160220-berki-krisztian-a-gyereknevelesro-es-a-szajrapuszirol-beszelt.htmlAz Édes élet szereplője semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy kislányával szájrapuszit adnak egymásnak, és hozzátette, ha Nati megnő, nyilván szakítanak ezzel a szokásukkal. TV + Sztárok--A Bochkor-ügy az utca embere szemévelhttp://www.life.hu/sztarok/20160220-bochkor-gabor-kover-nos-ugye-az-utca-embere-szemevel.htmlSokaknál kiverte a biztosítékot Bochkor Gábor reggeli rádióműsorában tett kijelentése, miszerint, ha a kapcsolatban az egyik fél elhagyja magát, netán meghízik, az nem méltó arra, hogy szeressék. A rádiós véleménye nagy port kavart, Gábor exe, Molnár Anikó is megszólalt a témában, és kedvese, Várkonyi Andrea is elmondta, mit gondol minderről. A Life.hu riportere most az utca emberét kérdezte. TV + SztárokBotrány! Csúnyán beszólt egymásnak Berki Krisztián és Vujity Tvrtko http://www.life.hu/sztarok/20160219-berki-krisztian-es-vujity-tvrtko-parazs-hangulat-a-studioban-video.htmlParázs hangulat alakult ki a Mokka reggeli adásában a két sztár között. Demcsák Zsuzsa próbálta csitítgatni őket, de nehezen jutott szóhoz. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.