Rékasi Károly váratlan műtétje írta át a Barátok köztöt

Forrás: MTI/Máthé Zoltán -
sorozat Barátok közt Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A héten visszatér a Barátok közt-be Rékasi Károly, miután távozott a kórházból, ahová egy motorbaleset miatt került. Bár az orvosa is rábólintott az ötletre, a gyógyulás hosszabb időt vesz igáénybe, ezért a sorozat készítőinek kicsit variálni kellett a történeten.

Rékasi Károlyt újra meg kellett műteni, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak.

Rékasi Károly már jobban van Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Eddig nem okozott fennakadást a sorozatban Rékasi gyógyulási folyamata és rehabilitációja, ám a mostani váratlan helyzet már igen, így

a készítők sokat dolgoztak azon, hogy a történetet Rékasi Károly állapotához és teherbírásához igazítsák.

"Úgy dolgoztuk át a történetet, hogy Karcsinak - ameddig az szükséges-, ülnie vagy feküdnie lehessen, majd később mankóval állnia is, valamint a teherbírására szabtuk a jelenetek mennyiségét. Figyelembe véve a sérülés súlyosságát, és ügyelvén arra, hogy nehogy megterhelje a sérült végtagot, felkértünk egy betegszállító céget, hogy szállítását az otthona és a stúdió között végezze el,
és a forgatás alatt legyen segítségére, amennyiben az szükséges - mondta Rozgonyi Ádám, a sorozat kreatív producere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.