Ugyanazért a nőért rajong Bereczki Zoltán és Mező Misi

Forrás:Bereczki Zoltán management -
színpad Mező Misi Bereczki Zoltán összekapcsolás Veres Mónika közös dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár alig ismerik egymást, két dolog azonban összeköti a két énekest.

Évek óta távolról csodálja Mező Misi munkásságát Bereczki Zoltán. Az énekes még a legelső A Nagy Duett című műsorban ismerkedett meg közelebbről a Magna Cum Laude Vidéki sanzon című dalával, azóta rajong a frontember hangjáért. A két énekes hamarosan Veres Mónika Nikával lép közösen színpadra.

Forrás:Bereczki Zoltán management

Távolról való rajongás volt ez eddig részemről, nem ismerjük egymást túl jól, még csak közös buliban sem voltunk az évek során. Azt viszont látom, hogy Misi fantasztikus előadó, aki tiszta szívvel, sallangmentesen, lélekből énekel. Nagy álmom volt vele dolgozni, és most teljesül, elfogadta a meghívásomat a március 7-i budapesti nagykoncertemre. Nem mellesleg van két közös pont is az életünkben" – mesélte Bereczki.

Az énekes elárulta, a Magna Cum Laude Vidéki sanzon című dala azóta a szíve csücske, amióta 2011-ben A Nagy Duett színpadán elénekelhették Peller Mariannal együtt. A másik pedig Nika, akinek tehetségéért mindkét férfi rajong.

„Misi a Voice-ban volt Nika mestere, én pedig régóta közelről csodálom őt. Amikor úgy döntöttem, meghívom Misit vendégként, arra gondoltam, hárman együtt is színpadra állhatunk – így is lesz!" – ígéri az énekes.

Oszter Sándort közérdekű munkára ítélte a bírósághttp://www.life.hu/sztarok/20160303-oszter-sandor-szineszt-kozerdeku-munkara-itelte-a-birosag.htmlA színésznek bevonták a jogosítványát és közmunkára is mennie kell. TV + Sztárok--Melleivel szappanozta Baukó Éva Alekosz kocsijáthttp://www.life.hu/sztarok/20160303-bauko-eva-a-tv2-edes-elets-sztarja-melleivel-szappanozta-alekosz-kocsijat.htmlAlekosz leghőbb vágyát teljesítette Baukó Éva, amikor szexi mozdulatokkal, hamburgert falva mosta, szappanozta Alekosz járgányát. TV + Sztárok--Ilyen pajkos fotó még nem készült Szabó Zsófirólhttp://www.life.hu/sztarok/20160302-szabo-zsofi-szineszo-nyelvnyujtassal-grimaszolt-az-rtl-klubban.htmlA gyönyörű színésznő rakoncátlankodott egy kicsit és vicces fotón pózolt. TV + SztárokOrigoJennifer Lopez simán letagadhatna 15 évethttp://www.life.hu/sztarok/20160302-jennifer-lopez-enekesno-siman-letagadhatna-tizenot-evet-egy-apro-ranc-sincs-az-arcan.htmlA gyönyörű énekesnőn nem fognak az évek, hiszen legutóbbi fotóján olyan sima a bőre, mint egy húszévesnek. TV + Sztárok--Kállay-Saunders: “Ne nézzetek hülyének!”http://www.life.hu/sztarok/20160304-kallay-saunders-andras-facebook-posztban-reagalt-az-mtva-kozlemenyere-miszerint-az-enekes-hibazott-a.htmlLezárult A Dal döntője, de Kállay-Saunders András ügye még nem. Habár néhány napja még arról szóltak a hírek, az énekes elismerte, hogy nem a műsorgyártók hibáztak, dühös Facebook-posztja másról árulkodik. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoCiki vagy sem? Sarka Kata mellbimbóinak estek neki a kommentelőkhttp://www.life.hu/sztarok/20160304-sarka-kata-musorvezeto-es-uzletasszony-mellbimboinak-estek-neki-facebookon.htmlA műsorvezető és üzletasszony egy konferenciáról köszönt be rajongóinak Facebook-oldalán csinos, feszülős összeállításban, ami egyesek szerint egy kicsit többet is megmutatott Kata álomalakjából. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.