Kóbor az újságból tudta meg, hogy haragban van Szörényivel

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu -
színpad Kóbor János harag Omega Szörényi Levente koncert fellépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kóbór János meglepődött azon, hogy Szörényi Levente nem áll vele egy színpadra, bár azt is hozzátette, ennek részéről csak egy oka van.

Nem kímélte pályatársait egy nyilvános rendezvényen a Rockcsarnokban Szörényi Levente, aki egy beszélgetés keretében elmesélte, hogy a 2001-es Illés–Metro–Omega szuperkoncerten először és utoljára állt össze a három legendás beatzenekar. A zenész beszámolójából azonban kiderült, nem volt zökkenőmentes az együttműködés– írja a Bors.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

„Kóbor sok marhaságot tud összehordani, például azt, hogy ők azért nem lettek világhíresek, mert mi mentünk ki Angliába. A hajdani közös koncertünk szervezése is nehezen ment, végig az volt a halálfélelmük, hogy mi játszunk majd utoljára. Emberileg, szerencsétlenek, már akkor is rosszak voltak, egymást is marták" – mondta az előadáson Szörényi, akinek szavain az Omegát vezető Kóbor János igencsak meglepődött.

„Nem tudtam, hogy haragban vagyunk vagy voltunk. Igazi konkurenciái nem voltunk egymásnak, hiszen más elképzelésekkel álltunk színpadra. De, ahogy a külföldiek közül a Scorpions és a Deep Purple hatott ránk a legjobban, itthonról az Illés és a Locomotív GT. Mindig figyeltük, mit csinálnak, és ehhez képest próbáltuk belőni a saját utunkat. Így tulajdonképpen fel is néztem rájuk, az a koncert pedig a pályám legcsodálatosabb koncertje volt, nagy öröm, hogy akkor még mindhárom zenekar teljes eredeti létszámában a színpadon tudott lenni"- mondta Kóbor aki hozzátette olyan tényleg nem lesz többé, hogy egy színpadon állnának, ennek viszont csak egyetlen okát látja, hogy az Illésből sem a névadó Illés Lajos, sem Pásztory Zoltán nem él már.

Nem is gondolnád, mivel keres milliókat Kim Kardashianhttp://www.life.hu/sztarok/20160405-kim-kardashian-online-arul-markas-ruhadarabokat-igy-keres-dollar-milliokat.htmlAki azt gondolná, hogy a popókirálynő naphosszat csak szelfizik, nagyon is téved! Kim Kardashian állítólag egy egészen hétköznapi módszerrel keres milliókat. TV + Sztárok--Pszichiáterhez küldenék Győzikéthttp://www.life.hu/sztarok/20160405-pszichiaterhez-kuldenek-gyoziket.htmlGáspár Győző maga posztolta a Facebook-oldalára azt a betegfelvételi lapot, miszerint egy orvos pszichiátriai kezelést javasolt számára. A bejegyzést azóta eltávolították. TV + Sztárok--Pásztor Anna ismét ijesztő szerelésben pózolthttp://www.life.hu/sztarok/20160404-pasztor-anna-enekesno-ismet-ijeszto-szerelesben-pozolt.htmlAz énekesnő szereti az extrém jelmezeket és ezúttal dominaszerkóban állt színpadra. TV + Sztárok--Keresztes Ildikó: "Ha egy méterrel hátrébb csapódik be, engem talál el"http://www.life.hu/sztarok/20160404-keresztes-ildiko-szineszno-es-huvosvogyi-ildiko-szineszno-balesetukol-meseltek.htmlMúlt héten karambolozott az a kisbusz, ami éppen egy színházi előadásra szállította az énekesnőt és kollegáit. TV + Sztárok--Unalmasak vagy dögösek? Célkeresztben a mai Instagram-sztárok!http://www.life.hu/sztarok/20160404-magya-sztarok-ovek-a-legegyhangubb-instagram-sarka-kata-es-lola-is-a-listan.htmlA kor embere a közösségi oldalak bűvöletében él: hazánk ismert hölgyei közül is többen használnak különböző közösségi portálokat. Összegyűjtöttük közülük a legaktívabb sztárokat, és az ő fotóikból szemezgettünk most - nagy meglepetésünkre azonban eléggé egysíkú képeket találtunk. TV + SztárokOrigoIstenes Bence: "Sokáig szakács akartam lenni"http://www.life.hu/sztarok/20160404-istenes-bence-a-hagyjal-fozni-cimu-szorakoztato-musorral-ter-vissza-a-kepernyore.htmlIstenes Bence egy szórakoztató főzőműsorral érkezik vissza a képernyőre hamarosan. Itt nem a tökéletesen elkészített fogásokon, hanem a nevetésen és az együttműködésen lesz a hangsúly. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.