Szentesi Éva: „Feladtam volna, ha tudom, egy hónapom van hátra”

2016.06.20. 21:04

Egy hamvaiból feléledt főnixlánnyal beszélgettem, aki szó szerint a halál karmai közül tépte ki magát, és édesanyja segítségével legyőzte a méhnyakrákot.

Szentesi Évával először akkor találkoztam, amikor éppen hatalmas küzdelmet folytatott a rákbetegséggel, de már ellátogatott az MTVA-ba, a Dal című műsor felvételére, amiben egyik barátja, Mujahid Zoli énekelt. Akkor egy nagyon vékony, gyógyszerektől lestrapált nő ült velem szemben, aki még nem tudta, sikerült-e legyőznie a kiújult daganatot. Amikor két év után, pár nappal ezelőtt ismét találkoztunk, egy élettel teli, sugárzó, egészséges nővel beszélgethettem, akit olyan részletekről faggattam, amik nem kerültek bele a rákkal való küzdelemről szóló könyvébe. 

Fotó: Polyák Attila/Origo

Mik voltak azok a lelki kapaszkodók, terápiák, amik az orvosi beavatkozások mellett segítettek a gyógyulásban?
Régebben azt gondoltam, hogy a rákbetegségnek nincsenek lelki okai. Az első körnek úgy is indultam neki, hogy az orvosokra bíztam magam. Meg sem hallottam, hogy 20% esélyt adtak a gyógyulásra. Igaz, a húgom rágta a fülemet, hogy menjek el terapeutához, de akkor még marhaságnak gondoltam, és határozottan elutasítottam. Amikor visszajött a rák, az egy olyan erős arculcsapás volt, hogy azt mondtam, ha hiszek benne, ha nem, kénytelen vagyok elfogadni, hogy magamat lelkileg is meg kell gyógyítanom. Ehhez persze kellett külső segítség, belső utazáson voltam, valamint Csattos Ilonához és a testvéréhez jártam egy egyfajta – én így hívom – terápiára. A gyógyulás tehát sok összetevős, és a lelki ugyanannyira fontos, mint az orvosi beavatkozás. 

Fotó: Polyák Attila/Origo

De például anya nélkül ezt sem tudtam volna végigcsinálni. Az nincs benne a könyvben, mert én is csak a könyvbemutatón tudtam meg, hogy amikor a betegségem kiújult, közölték anyámmal és a húgommal, hogy egy hónapom van hátra, és orvosi kötelességük nekem is elmondani mindezt. Viszont anyám nem engedte meg nekik. Utólag fogalmam sincs, mi van akkor, ha tudom ezt az információt. A mélypontoknál lehet, hogy feladtam volna. A kezelések olyan erősek voltak, hogy nehezebb volt elviselni őket, mint magát a rákot.

Most hogy vagy? Mikor volt utoljára kontroll? Van még vékony jég?
Mindig lesz! Nem élek félelemben, de hazudnék, ha azt mondanám, nem jut eszembe. A negyedik kontroll egy hónapja volt, és tökéletesen negatív, mint egy éve mindegyik. Viszont ugyanolyan sosem lesz már a testem, mint azelőtt.

A bal oldalam nincs annyira jó állapotban (azon az oldalon feküdt a daganat), és emiatt nehezen járok. Meg kell keresnem a megfelelő mozgásformát, amivel javítani tudok az állóképességemen, nehogy pár év múlva a lépcsőn se tudjak felmenni. A tumor szétnyomta ugyanis azon a részen az idegeket, azok pedig nem regenerálódnak ugye, például magas sarkúban nem tudok már járni, de persze nem ez a legnagyobb bajom.

Fotó: Polyák Attila/Origo

A nőiességed mennyiben sérült?
Nem gondolom, hogy csorbult volna a nőiességem. Mindez nem azon múlik szerintem, hogy meg tudom-e szülni a gyermekem, vagy egy béranya hozza a világra. Nem érzem magam méh nélkül kevésbé nőnek.

Életmódot váltottál a betegség alatt? Vagy azóta figyelsz az étkezésedre?

Amikor nagyon beteg voltam, erre nem volt mód, mert örültünk minden egyes falatnak, ami bent maradt. Az első körben próbálkoztunk, anyu mindent cukor nélkül készített, zöldségleveket ittam. Nem tagadom, imádok enni, az nagy érvágás volt, elhagyni a finom falatokat.

A mélypont akkor jött el, amikor egy vizes zsemlét sem tudtam lenyelni. De szerencsére, így egy év elteltével, már semmit nem kell megvonnom magamtól. Természetesen oda kell figyelni, de bevallom, nagyon nehezen mondok le az édességekről és a finom ételekről. És igazából nem is hiszem, hogy a gyógyulás ezen múlna.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Anyukád hogy tudott végig talpon maradni, hogyan bírta el ezt a terhet?
Ha ő egy pillanatra is megtorpan, és elfelejt hinni a gyógyulásomban, akkor ma nem beszélgetünk. De fogalmam sincs, hogy volt erre képes. Csak tette a dolgát, mindig a következő napot nézte, ahogyan én is.

Mi volt a legdurvább mélypont?
Az elején rettegtem attól, hogy meghalok, és így lesz vége az életemnek. Az alatt a néhány hónap alatt, amíg nem tudtam elfogadni a lehetséges véget, nagyon szenvedtem. Amikor már enni sem tudtam, és az étel volt a legutolsó kapaszkodó, de már az sem ment, az nagyon ijesztő volt. A fájdalmat valahogy elviseltem, valahogy túl lettem a napokon. Az erőt adott, hogy tudtam, megy össze a daganat, mert egyre könnyebben tudtam kinyújtani a lábamat, és ez egy jó jel volt. Az ultrahangon is láttuk, hogy kisebb a tumor. Csak az nem volt biztos, hogy a kezeléseket kibírom. Az utolsó két sugarat ezért nem is vállaltam, mert éreztem, hogy egyszerűen szétszakad a testem.

Egyik héten bent kellett feküdnöm a kórházban, mert egy falatot sem bírtam már enni akkor, és ezért infúzióra kötöttek. Akkor anyu se tudott velem lenni, nekem meg volt időm azzal szembenézni, hogy mi lesz akkor most velem. Olyan közel még soha nem éreztem a halált.

Fotó: Polyák Attila/Origo

El kellett fogadnom, hogy az én életemnek akkor most itt vége lesz, és még a temetésem is megterveztem. De történt valami azon az éjszakán. Megbékéltem a halál gondolatával, és ez egyfajta megnyugvást hozott. Akkor, én azon a héten kaptam egy falatnyi erőt, és el tudtam indulni vissza, a gyógyulásom felé.

Mi volt a betegség lelki oka?
Anyuval való kapcsolatomon keresztül a nőtagadás. A szüleim elváltak, és mi apával maradtunk. Nem véletlenül a bal oldalam, azaz a női oldal lett beteg. Az én olvasatomban a nő, az anya a rossz, aki elhagy. Rengetegszer megkaptam, hogy olyan vagyok, mint anyám. Bennem ez negatív jelző volt. Úgy gondoltam, nem vagyok jó, engem nem lehet szeretni, ha közel jön valaki, és megszeretem, elhagy, ahogy anya is elhagyott.

Mi volt a legpozitívabb a betegségben?

Az, hogy úgy néztem ki, mint egy szupermodell (nevet). A kapcsolataim helyrejöttek, átértékelődtek a dolgok. Nem kell csodára gondolni, nem lettem más ember, de sokkal teljesebb életet élek.

Szentesi Évaméhnyakrákorvosműtétkemoterápiagyógyulássugárkezelésrákbeteg