Balhé! Benedek Miklós kiborult a Játékszín évadzáróján

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Játékszín balhé Németh Kristóf Bank Tamás Benedek Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem Németh Kristóf lesz a Játékszín vezetője, őt Bank Tamás váltja. Vannak, akiknek ez a változás nem tetszik, és a Játékszín évadzáróján hangot is adtak a véleményüknek.

Nem jelenhetett meg Németh Kristóf a Játékszín évadzáró ülésén, pedig ott akart elbúcsúzni a kollégáitól. Három és fél évig igazgatta sikeresen a színház ügyeit, de nézetkülönbségek miatt úgy döntött, távozik a vezetői székből. Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nem hagyta szó nélkül a változást.

Benedek Miklós Fotó: Polyák Attila - Origo

Az évadzáró ülésen vonta kérdőre a vezetőket, szerinte illene tájékoztatniuk a színház dolgozóit arról, miért történt az igazgatóváltás. Állítólag meglehetősen indulatos volt, amire Bank Tamás igazgató azt válaszolta: szívesen elmondja négyszemközt, de itt és most nem - írja a Bors. A lap megkereste Bank Tamást, aki nem akart beszélni a történtekről, de Németh Kristóf megszólalt az ügy kapcsán. "Még mindig üzlettárs vagyok a Játékszínben, így drukkolnom kell az új vezetésnek, de nem titok, hogy nem értek egyet a változással.

Az évadzáróra nem hogy nem hívtak el, megkértek, hogy ne menjek oda. Sajnálom, mert ott szerettem volna elköszönni a kollégáktól.

Ezért nem hallottam a saját fülemmel, amit Benedek Miklós mondott, de természetesen elért hozzám a hír. Mit mondhatnék, egy ilyen kaliberű színész, egykori mesterem kiállására? Annyit üzenek neki, ami a holt költők társaságában hangzik el, a szolidaritás gyönyörű sorait:Ó, kapitány, kapitányom!" - mondta Német Kristóf.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.