Soha nem múló szerelem: tengerparton romantikáznak Rubint Rékáék

Forrás: Facebook/Rubint Réka -
Rubint Réka romantika Schobert Norbert tengerpart nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindig pörgő és soha nem pihenő házaspár most úgy döntött, egymással is foglalkoznak néhány napot. Réka és Norbi együtt kapcsolódnak ki a tengerparton.

Még mindig úgy szeretik egymást, mintha néhány hónapja lennének csak együtt, pedig már évtizedek vannak a hátuk mögött. Három gyönyörű gyerek és rengeteg elfoglaltság mellet kell időt találniuk arra, hogy végre kikpacsolódjanak kettesben. Ezen a nyáron ennek most jött el az ideje.

Forrás: Facebook/Rubint Réka

"Imádom a munkám, imádok dolgozni, épp ezért hajlamos vagyok túlvállalni magam. De most elérkezett a jól megérdemelt PIHENÉS ideje! 5 nap a Szerelmemmel, utána 2 teljes hét a gyerekekkel" - írta Réka Facebook-oldalára. Norbival a tengerparti romantikázást választották, és nagy hangsúlyt fektetnek a pihenésre, de a testmozgás természetesen nem maradhat el. Legutóbb tandem kerékpározásra adták a fejüket.

Forrás: Facebook/Rubint Réka

Rubint Réka: „Egy anyának meg kell tanulnia az elengedést"

Magyar sztáranyukákat kérdezünk, mennyivel könnyebb vagy nehezebb lányos anyának lenni? Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.