Demcsák Zsuzsa kínos kérdést tett fel a gyászoló Apáti Bencének

Forrás: TV2/Mokka -
Demcsák Zsuzsa TV2 Mokka gyász Apáti Bence
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kellemetlen szituációba hozta magát Demcsák Zsuzsa, aki nagyon úgy tűnik, nem volt tisztában azzal, milyen szörnyű időszakot él át beszélgetővendége. Apáti Bence néhány nappal ezelőtt temette el édesapját.

Július közepén hunyt el Apáti Miklós, Apáti Bence táncos édesapja. A József Attila-díjas író, költő, újságíró 72 éves volt. Apáti Bence néhány nappal ezelőtt temette el édesapját, tegnap azonban már a Mokkában vendégeskedett párjával együtt.

Forrás: TV2/Mokka

Sajnos Demcsák Zsuzsa egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy min ment keresztül mostanában a táncos, így mindjárt a műsor elején sikerült a lehető legkínosabb kérdést feltennie.

"Direkt vagytok feketében?"

- hangzott a műsorvezető érdeklődése, mire Apáti Bence tájékoztatta Zsuzsát, hogy tegnap temette el az édesapját. A Mokka háziasszonya nem tudott mást tenni, sűrű bocsánatkérésbe kezdett. "Jaj, istenem, ne haragudj, én azt hittem, ez csak véletlen! Őszinte részvétem" - mondta Demcsák Zsuzsa.

Benedek Tibor: „Szeretnénk dobogón állni az olimpián"http://www.life.hu/sztarok/20160726-benedek-tibort-a-ferfi-vizilabda-valogatott-szovetsegi-kapitanyat-az-olimpiai-elotti-utolso-edzesen.htmlA magyar vízilabda-válogatott olimpia előtti utolsó edzésén jártunk, ahol megcsodálhattuk a fiúk felsőtestét a medence szélén állva, majd diétáról, a család hiányáról és a Zika-vírusról faggattuk őket. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoDurva videó: Justin Timberlake hatalmas pofont kapott egy rajongójától http://www.life.hu/sztarok/20160726-justin-timberlake-jobb-oldalrol-valaki-arcon-utotte-a-sztar-nagyon-megijedt.htmlAz amerikai énekes szinte ledöbbent, amikor a férfi pofon vágta. A rendőrség már elkapta a támadót. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát a külseje miatt érték hátrányok?http://www.life.hu/sztarok/20160726-demcsak-zsuzsa-meg-kellett-kuzdenie-a-sztereotipiaval-a-musorvezeto-kitalalt.htmlA műsorvezetőt korábban több támadás is érte, ma már viszont nem foglalkozik az őt ért megjegyzésekkel. TV + Sztárok--Gáspár Virág kész nő lett - Nézzétek!http://www.life.hu/sztarok/20160726-gaspar-virag-14-eves-lett-ma-unnepli-a-szuletesnapjat-gaspar-gyozo-lanya.htmlJúlius 26-án, azaz ma a Gáspár család legkisebb tagja 14 éves lett. Édesapja egy csodás rózsacsokorral lepte meg kislányát. TV + SztárokOrigoPippa Middleton most aztán tényleg nyeregben érezheti magáthttp://www.life.hu/sztarok/20160726-pippa-middleton-most-aztan-tenyleg-nyeregben-erzi-magat.htmlHamarosan férjhez megy Katalin hercegné húga, Pippa Middleton, aki a frigynek hála jegyet vált a földi paradicsomba: dúskálhat majd az anyai javakban, ugyanakkor Katalinnal ellentétben megteheti, hogy biciklire pattan London belvásorsában, testőrök és villódzó vakuk nélkül. TV + Sztárok--"Sarka Kata most válságban van a társával"http://www.life.hu/sztarok/20160726-sarka-kata-nehez-idoszakon-megy-keresztul.htmlA Life.hu rappere most sem hagy titeket a legfrissebb sztárhírek nélkül. Ne maradjatok le! TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.