Klausmann Viktor megmentette egy nő életét

Forrás: RTLKLUB -
életmentés fuldokló Klausmann Viktor vízimentő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szerencsekerék egykori műsorvezetőjéről kevesen tudják, hogy vízimentőként is dolgozik. Már régóta megvan a képesítése, de most először kellett komolyan bevetnie magát. Egy fuldokló nőt mentett ki a strandjáról.

Klausmann Viktor gyakran áll be a strandján vízimentőnek, de eddig csak kisebb esetekkel volt dolga. Azonban nem is olyan rég komolyan be kellett vetnie magát, ugyanis egy nő elmerült, mialatt ő teljesített szolgálatot.

Forrás: RTLKLUB

Az egykori műsorvezető 11 évvel ezelőtt szerzett vízimentői végzettséget, és gyakran be is áll strandján ügyelőnek, ha valamelyik munkatársa éppen szabadságon van. Így volt ez szerdán is. "Kémleltem a vizet, és megtörtént az, amire nem azt mondom, hogy vártam, mert ilyenre nem szabad várni, de életemben először bevethettem a szaktudásomat a vízben is.

Egy 54 éves asszony merült el a mélybe.

Olyannyira dolgozott bennem az adrenalin, hogy még én is elcsodálkoztam azon, hogy felidézni sem tudtam a történteket vagy azt, hogy milyen gyorsan úsztam. Mechanikusan járt az agyam,

azt csináltam, amit tanítottak.

Szerencsénk volt, mert a hölgy kiköhögött minden vizet magából, az alatt a 30 méter alatt, amíg háton kihúztam a tóból. Sokkos állapotba került, de az ijedtségen kívül más baja nem lett, így mentőt sem kellett hívnunk" - árulta el a Borsnak Klausmann Viktor. Hozátette, órákig megfigyelés alatt tartották a nőt, aki az eset után még a Facebookon is megköszönte életét az egykori műsorvezetőnek.

Exkluzív beszámoló Andy Vajna születésnapjárólhttp://www.life.hu/sztarok/20160804-andy-vajna-producer-es-felesege-vajna-timi-extra-beszamoloja-andy-vajna-szuletesnapi-meglepeteserol.htmlA világhírű producert különleges ajándékkal lepte meg a felesége, Vajna Timi. A pár a meghitt születésnapi eseményről mesélt a Life.hu-nak. TV + SztárokOrigoBörtönbe kerülhet Berki Krisztián: 3 évet is kaphat!http://www.life.hu/sztarok/20160805-bortonbe-kerulhet-breki-krisztian-feljelentettek-amiert-tul-gyorsan-ment-az-autopalyan.htmlA TV2 celebje büszkén mutogatta, mennyivel is száguldozik autójával a magyar utakon. 255-tel is ment a híresség az M7-esen, amiért akár 3 évre is börtönbe kerülhet, ugyanis tette miatt feljelentették! TV + Sztárok--Kínos! Adele nem tudta használni hitelkártyájáthttp://www.life.hu/sztarok/20160805-adele-enekesno-bankkartyajat-elutasitotta-egy-aruhaz.htmlAz énekesnő nemrég mesélt a számára sokkoló esetről. Vannak helyzetek, amik még a legnagyobb világsztárokat sem kerülik el. TV + Sztárok--33 éves lett Dukai Regina: pinkben ünnepelthttp://www.life.hu/sztarok/20160805-dukai-regina-modell-es-enekesno-szuletesnapos-33-eves-lett-krisztusi-korba-lepett.htmlDukai Reginát az egész ország modellként ismeri, de ő sokkal előbb kezdett az énekléssel és a zenével foglalkozni, aminek a mai napig szerelmese! TV + Sztárok--Stohl András lánya, Luca veheti át Tatár Csilla helyéthttp://www.life.hu/sztarok/20160805-stohl-andras-lanya-stolh-luca-veheti-at-tatar-csilla-helyet-a-petofi-tv-en-vagyok-itt-musoraban.htmlLapinformációk szerint Tatár Csilla már nem tér vissza, Stohl Luca kaphatja a helyét a Petőfi Tv Én vagyok itt című műsorában.TV + SztárokOrigoKülföldön folytatja tévés karrierjét Hajdú Péter?http://www.life.hu/sztarok/20160805-hajdu-peterre-a-tv2nel-mar-nem-tartanak-igenyt-kulfoldon-probalkozik-a-tevezessel.htmlA TV2 állítólag nem tart többé igényt Hajdú Péterre sem gyártóként, sem műsorvezetőként. A Showtime szinte biztosan nem folytatódik, az Aktív gyártására is csak év végéig van szerződése a showmannek, aki meglehet, hogy ezután külföldön próbálkozik tovább a tévézéssel. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.