Nagy Feró: "Az összes nőt meg fogják erőszakolni"

Fotó: Polyak Attila - Origo -
durvaság interjú migráns Nagy Feró botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az olykor meredek állításairól ismert énekes most sem rejtette véka alá a véleményét, és egy elég nyers kijelentést tett a Kolozsvári Rádióban. 

A Beatrice frontembere a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából adott interjújában a barátkozást erőltette a kelet-európai népek közt, mivel jönnek a migránsok. A sztár mondatai hallatán sokan azt hitték, hogy csak viccel, ám az énekes hamar megcáfolta ezt – írja a Bors.

Fotó: Polyak Attila - Origo

„A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat.

Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak. Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni.

Azért jöttek, hogy elfoglalják ezt a földet, nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára. Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Jönnek, átvágják a kerítést, betörik a kapukat. Ne itt harcoljanak, ne engem irtsanak ki!

Menjenek haza, és ott harcoljanak a saját szabadságukért.

Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok mingránspárti” – mondta az énekes, aki ellen nemrég egy rendőrségi eljárás is indult, mivel a román média kissé másképp értelmezte az együttes XX. század című dalát, amely szerintük kedvező fényben tünteti fel Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetét.

Mi van veled, Rihanna? A világsztár ismét felbosszantotta rajongóithttp://www.life.hu/sztarok/20160822-rihanna-ismet-felbosszantotta-rajongoit-a-v-fesztivalon.htmlBudapest után Angliában is kiakadtak a rajongók Rihannára. TV + SztárokOrigoHajdú Péter idézettel vigasztalja magáthttp://www.life.hu/sztarok/20160822-hajdu-peter-elete-valsagban-tv2-nem-hosszabbit-idezetben-buzditja-onmagat.htmlHajdú Péter házassága romokban hever, és munka fronton sem kapott jó híreket az elmúlt időszakban. Nem csoda, ha maga alatt van a televíziós. Ezúttal közösségi oldalán bátorítja magát. TV + SztárokOrigoSzorcsik H. Viki exe lesz a Való Világ nagy felfedezettjehttp://www.life.hu/sztarok/20160821-lorand-nevu-modell-fiu-lesz-a-valo-vilag-nagy-felefedezettje.htmlEgy hét múlva startol a Való Világ az RTL II-n, egyik nagy felfedezettje pedig egy Lóránd nevű, budapesti modell fiú lesz, aki a közelmúltban még az egyik hazai színésznő barátja volt. TV + Sztárok--Így drukkolt Hosszú Katinka és Shane a női vízilabdacsapat bronzmeccsénhttp://www.life.hu/sztarok/20160819-hosszu-katinka-es-shane-tusup-a-noi-vizilabdacsapat-bronzmeccsen-rioban.htmlHosszú Katinka és Shane a csodás eredmények, a három arany és a bronz után is Rióban maradtak, és drukkolnak a magyaroknak. Most épp a női vízilabdacsapat bronzmeccsén jártak. TV + Sztárok--Mi lesz most? Natalie Portmant kirakták a szuperhős-univerzumbólhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-natalie-portman-nem-akar-tobb-marvel-filmben-szerepelni.htmlA színésznő elárulta, nem fog viszatérni a Marvel Univerzumba Thor kedveseként. Meg sehogy másként... TV + Sztárok--Renée Zellweger szerelme öngyilkos lett- szörnyű tragédia és gyászhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-renee-zellweger-egykori-szerelme-ongyilkos-lett-szakitasuk-utan.htmlRenée Zellweger egykori szerelmének édesanyja fia drámájáról mesélt. A világsztárral való szakítása után fegyvert fogott és főbe lőtte magát a zenész. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.