“Kokaint lőttünk a szemünkbe” - így turnézott a Red Hot Chili Peppers

Forrás: Origo -
drog kokain Red Hot Chili Peppers
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyből megtalálta útját, és hangzását a Red Hot Chili Peppers, első albumuk mégis megbukott. A zenész létet azonban rögtön magukévá tették, még azt a pénzt is eldrogozták, amit stúdióbérlésre kaptak!

Garázsban rögzítették az első demókazettájukat, amit még nem is a mostani bandanévvel adtak ki. A tagok is változtak, a biztos a két alapító volt, Kiedis és Flea, azonban a másik két zenészről, Cliff Martinezről és Jack Shermanról már az első turnén után kiderült, hogy ez az együttes nem nekik való.

"Vannak olyan zenekarok, amelyek szép lassan találják meg az útjukat, mi a legelején rátaláltunk"

– foglalta össze tömören Michael Peter Balzary, azaz Flea a zenekar megalakulásának történetét.

"Komplett őrültek voltunk, eszetlen barmok, kokaint lőttünk a szemünkbe, állandóan bebélyegeztünk meg ilyenek"

- idézi a Blikk A Red Hot Chili Peppers története saját szavaikkal című könyvben elhangzottakat.

Forrás: Origo

A tagok pontosan úgy éltek, mint a rocksztárok: a turnébuszban, vagy nőknél töltötték az éjszakát, és rengeteget drogoztak. Azt a pénzt is erre költötték, amit stúdióbérlésre kaptak. Az egykori tag, Martinez ekkor döntött úgy, hogy ideje kiválni. "A srácok szétdrogozták az agyukat. Ideje volt lelépni" - mondta a zenész, Jack Shermant pedig kirúgták az első turné után. Az együtteshez ekkor két korábbi tag csatlakozott, első albumuk azonban megbukott. 1984. augusztus 10-én jelent meg, de mindössze 300 ezer példány fogyott belőle.

Titokban házasosodott össze Götz Anna és Böröndi Tamáshttp://www.life.hu/sztarok/20160829-titokban-hazasosodott-ossze-gotz-anna-szineszno-es-borondi-tamas-szinesz.htmlGötz Anna és Böröndi Tamás a legnagyobb titokban, augusztus 4-én mondta ki a boldogító igent az Óbudai Főtéren.TV + Sztárok--Itt a VV8 első pucérkodása - Mindössze két órával a beköltözés utánhttp://www.life.hu/sztarok/20160829-a-vv8-elso-pucerkodasa-ket-oraval-a-bekoltozes-utan-vv-vivi-reszegen-furdzozott-meztelenkedes.htmlSzombat este nyolc beköltözővel elstartolt a VV nyolcadik szériája. A lakók hatalmas bulival ünnepelték a beköltözést, ráadásul az első meztelenekedésre sem kellett sokat várni. TV + SztárokOrigoBene Barbara már fél lábbal a jakuzziban volt, mikor elkezdte a Rihannáthttp://www.life.hu/sztarok/20160828-bent-vannak-a-star-academy-masodik-bekoltozoi-is-az-akademian.html"A Baraba olyan, mint én voltam fiatal koromban" - kezdte a vadmacska értékelését Keresztes Ildikó. Vastag Csaba szóhoz sem tudott jutni. Végül Majka is összeomlott. TV + Sztárok--Hoppá! Vörös rózsát kapott Mihalik Enikőhttp://www.life.hu/sztarok/20160828-voros-rozsat-kapott-mihalik-eniko-modell.htmlA modell nagyon szexi fürdőruciban, egy szál virággal fotózkodott. Ilyet nem kap akárkitől az ember lánya... TV + SztárokOrigoPalvin Barbival szelfizett Éder Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20160828-palvin-barbi-modellel-szelfizett-eder-krisztian-fotos.htmlA népszerű fotós a világhírű magyar szépséggel fotózkodott New York-ban. TV + SztárokOrigoDögös vagy ciki, ha bevág a bugyi? Emily Ratajkowski megmutatjahttp://www.life.hu/sztarok/20160828-emily-ratajkowski-megmutatja-popsijat-santorini-szigeten.htmlAz álomtestű Emily újabb szexi nyaralós képpel kedveskedett rajongóinak. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.