Állítják: összevert valakit a Happy Gang énekese

Forrás: facebook/Happy gang -
verekedés súlyos testi sértés Happy Gang
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balhéba keveredett az egykor Magyarországon igen népszerű együttes énekese. A Happy Gang legismertebb tagjáról, Móré Andrásról azt állítják, hogy összevert valakit.

Kocsmai verekedéssel gyanúsítják Móré Andrást, vagyis a Happy Gang énekesét, akit Vitamin művésznéven ismerhetnek az emberek. A bandatag állítólag alaposan helybenhagyott valakit egy XXI. kerületi borozóban. A beszámolók szerint július 20-án egy söröskorsóval vágtak fejbe egy vendéget. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást, gyanúsított is van.

Forrás: facebook/Happy gang

"Két személy keveredett szóváltásba egy XXI. kerület, Medve utcában található borozóban, aminek következtében egy férfi bántalmazta a sértettet" - tájékoztatta a Blikket a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A lapnak a sértett is nyilatkozott. "Miden előzmény nélkül, egyszer csak odalépett az asztalunkhoz, és fejbe vágott. Utána elszaladt, a rendőrök csak másnap kapták el.

A szemöldökömet leszámítva nem mozog azon az oldalon az arcom,

elmondani sem tudom, milyen borzasztó érzés. Rettegek attól, hogy az arcom így marad, az orvosok pedig egyelőre nem sok jóval kecsegtetnek" - mondta a sértett, aki így nem tud dolgozni, de pénz hiányában a kezeléseket sem tudja folytatni. A jogi képviselője elárulta, nyomozati szakaszban van az ügy. "A nyomozás folyamatban van. Az eljárás ismeretlen tettes ellen indult az áldozat feljelentése alapján, aki súlyos testi sértés szenvedett. A gyanúsítottat kihallgatták, és orvos szakértőt rendeltek el" - mondta dr. Kiss B. Mihály.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.