Aleska romokban: születésnapján szakított vele a kedvese

párkapcsolat szakítás Aleska Diamond születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szexi légtornász egy évvel ezelőtt még úszott a boldogságban, hiszen elmondása szerint megtalálta élete párját. Most viszont a jelek szerint a szerelem hamar elillant. 

Aleska párja éppen a születésnapján költözött el közös otthonukból, amiről a Story Magazinnak mesélt. Attila és közte már hetek óta tartott a civakodás, mely a hírek alapján nem került megoldásra. Bár a fiatal lány nagyon szerette volna, a kapcsolat menthetetlennek bizonyult. Hiába ültek le megbeszélni a dolgokat: egyikőjük át mondott, a másik meg bét.

Forrás: Life.hu

"Az utolsó hetekben volt egy komoly veszekedésünk. Megijedtem attól, ahogy akkor kiborultam. Az a nő akkor, ott annyira nem én voltam, hogy magamra sem ismertem. Azt hiszem, az volt az utolsó csepp a pohárban. Nem sokkal később leültünk Attilával, és megbeszéltük, ebben a kapcsolatban nem vagyunk már önmagunk. Jobb, ha pontot teszünk a végére" - mondta Emese, majd hozzátette, hogy ezzel vége lett a kapcsolatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.