Vitray Tamás 64 év után találta meg édesanyja sírját

Fotó: Hirling Bálint [origo] -
Auschwitz anya Vitray Tamás sír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vitray Tamás magánéletéről nem lehet sokat tudni, megtartotta magának annak ellenére, hogy évtizedek óta egy élő legenda, akit egy ország ismer. Most mégis felelevenített egy emléket, egy titkot édesanyjáról, akinek sírját 64 év után találta meg.

Évtizedekig a televíziózás egyik legnagyobb alakja volt Vitray Tamás, aki ma is egy élő legenda. Szinte soha nem beszélt magánéletéről, múltjáról és személyes problémáiról, pedig a mai szóhasználat szerint ő egy igazi sztár. Most mégis kivételt tett, és elmondta, hogyan talált rá édesanyja sírjára.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

„Egy képet őriztem magamban róla: Eszterházy-kockás kosztümben kis hetyke kalapban áll az ablak mellett, én meg rajongva nézem" - így emlékezett Vitray Tamás az édesanyjára, aki egy auschwitzi haláltáborban hunyt el.

„És kilencven nappal túlélte a tábor felszabadítását! Már akkor hosszú ideje az ottani kórházban volt,

a nap minden percében készült haza, de elindulni már nem tudott. A tábor kapuin kívül egy tömegsírban, ötszáz hasonló sorsú közt, ott van ő is" - mondta Joshi Barath-nak Vitray, akit a nagymamája nevelt. A tévés csak felesége unszolására utazott el Auschwitzba közel 65 évvel azután, hogy utoljára látta anyját.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

"Anyám már egy másik házasságban élt, másfél éves volt az öcsém, a féltestvérem. Talán azért is mert ritkán láttam, ő volt számomra a női eszménykép. Azt hiszem, egy kicsit szerelmes is voltam belé.

Mindenáron azt az Eszterházy-kockás, kosztümös képét akartam megőrizni róla, ezért nem is akartam elmenni Auschwitz-Birkenauba.

De a feleségem rávett, és több mint hatvan évvel az események után, az ottani archívum révén jutottam hozzá a pontos, névre szóló adatokhoz. Nem reméltem, hogy nyomára jutok bárminek is, de azt mondták, menjünk át Birkenauba, addig a név és születési dátum alapján utána néznek mire visszajövünk, ha van adat, mind megkapom. Meg is kaptam. A törékeny kis női fodrászsegédet, Kertész Annát, az akkor mindössze 32 éves anyámat, 1944 március 20-án terelték ki a vagonból, és pontosan egy év múlva,

1945. március 20-án helyezték be, ami belőle maradt, ötszázad magával, a tömegsírba.

Ők azok, akik túlélték, de vissza többé nem jöhettek" - árulta el a Borsnak Vitray.

Heidi Klum megmutatta igazi arcáthttp://www.life.hu/sztarok/20160909-heidi-klum-bebizonyitotta-hogy-smink-nelkul-is-kaprazatos.htmlHeidi Klum egy igazi szépség. A modell ritkán mutatkozik smink nélkül, most azonban kivételt tett, a rajongók legnagyobb örömére. TV + SztárokOrigoElhagyta a férjét, majd összejött legjobb barátnőjével a világhírű írónő http://www.life.hu/sztarok/20160909-elizabeth-gilbert-osszejott-a-legjobb-baratnojevel-aki-rakos-izek-imak-szerelmek.htmlAz Ízek, imák, szerelmek sztárja nem törődik a rosszindulatú megjegyzésekkel és boldog új szerelmével. TV + Sztárok--Dér Heni és Manker tánca tette szebbé a napunkathttp://www.life.hu/sztarok/20160909-kasza-tibi-baratnoje-manker-es-der-heni-tanca-szebbe-tette-a-napunkat.htmlSzexi táncot lejtett Dér Heni és Kasza Tibi barátnője, Manker, ráadásul az erről készült videót a rajongóikkal is megosztották. TV + SztárokOrigo14 év után újra jó viszont ápol Liptai Claudia és Friderikusz Sándorhttp://www.life.hu/sztarok/20160909-friderikusz-sandor-megdicserte-a-kolleganojet-vege-a-regi-viszalynak.htmlA tévés szerdán megnézte a várandós műsorvezetőt a NőComment! című rendhagyó talkshow-sorozatban, ahol dícsérő szavakkal illette egykori kolléganőjét. TV + Sztárok--Liptai Claudia vallomása: “Ádám mellett biztonságban érzem magam”http://www.life.hu/sztarok/20160909-liptai-claudia-vallott-a-terhessegrol-szerelmerol-adamrol-aki-mellett-hosszu-ido-utan-vegre.htmlLiptai Claudia szerelmi életében nagyon sok hullámvölgy volt, folyton csalódások érték. Ádám viszont az első férfi az életében, aki mellett végre biztonságban érzi magát! Másfél évvel ezelőtt még azt sem gondolta volna a műsorvezető, hogy újra szerelmes lesz, és lám, most a második gyermekét várja. TV + Sztárok--Itt a vége: Polyák Lilla és Homonnay Zsolt 15 év után elváltakhttp://www.life.hu/sztarok/20160909-polyak-lilla-es-homonnay-zsolt-vegleg-elvalt-a-hires-szineszhazaspar.htmlAz egykori színészpáros tavaly decemberben jelentette be, hogy húsz év együttélés után végleg elválnak útjaik, csütörtökön pedig a bíróság kimondta a válásukat. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.