Puzsér Róbert véget akart vetni életének- őszinte vallomás

Forrás: Viasat3 -
Puzsér Róbert öngyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki gondolta volna, hogy a mindig szókimondó és bárminek nekimenő kritikus néhány évvel ezelőtt önkezűleg akart véget vetni életének?

Bár Puzsér Róbertet úgy is merjük, mint egy erős, a véleményét mindig kimondó kritikust, aki nem fél beleállni egy vitába még Hajdú Péterrel sem. Néhány évvel ezelőtt viszont annyira padlóra került, hogy még

az öngyilkosságot is fontolgatta,

-írja a Bors.

Egy televíziós műsorban mesélt életéről a média fenegyereke. Elmondta, hogy kisfiúként szorongott és magányos volt, sőt még kövérsége miatt is csúfolták. Édesanyja zsarnoki viselkedése is hozzájárult ahhoz, hogy felnőttként komoly pszichés gondjai legyenek.

"Neurotikus vagyok, tulajdonképpen már gyerekként is az voltam, ami a terápia során derült ki. Generalizált szorongás szindrómám van" – mondta Puzsér.

Puzsér Róbert Forrás: Viasat3

Tünetei először 2011 őszén jelentkeztek, amikor egy éjjel barátnője mellett felébredt és

idegennek tűnt számára a szeretett nő arca,

sőt később önmagát sem ismerte fel, idegennek tűnt ő is saját maga számára.

Ebben az időszakban folyamatos sírás kerülgette, 5 hónapon keresztül minden percben zokogott. Ez érdekes módon az az időszak volt, amikor

a Csillag Születik zsűrijeként ismerte meg az ország.

"Addig úgy gondoltam, az rettenetes dolog, hogy emberek végül oda jutnak: meg akarják ölni magukat. Szeretek élni, így sosem gondoltam arra, hogy öngyilkos akarok lenni. És akkor jött a neurózis és megértettem az öngyilkosság lélektanát, megértettem, hogy valaki hogyan lesz öngyilkos, megértettem, az öngyilkosság nem egy borzalmas dolog, ami sajnos megtörténik időnként, hanem egy hatalmas vívmány. Egy hatalmas kulturális vívmány, amit az ember elsajátított."- magyarazáta Róbert.

Végül működött a B terv és a kritikus az élet mellett voksolt.

Ki van a képen? Gyerekkori fotóját mutatta meg a fiatal énekesnő, Hienhttp://www.life.hu/sztarok/20160914-hien-megmutatta-gyerekkori-fotojat.htmlA vietnámi származású magyar énekesnő, Hien még tiniként, 16 évesen tűnt fel a Megasztár színpadán. Azóta folyamatosan a köztudatban van, hol fantasztikus dalaival, hol pedig magánéleti változásaival. Ezúttal viszont a gyerekkorába engedett bepillantást. TV + Sztárok--Szabó Zsófi úgy érzi, elárulta őt Valkó Eszterhttp://www.life.hu/sztarok/20160913-szabo-zsofi-kiakadt-valko-esztire-amiert-parjat-hivta-ki.htmlA Nyerő Páros című műsorban szinte minden nap történik valami, ami kiveri a biztosítékot a sztároknál. Ezúttal Szabó Zsófi akadt ki Valkó Esztire, mert szerinte hátba támadta. TV + SztárokOrigoKirály Viktor őszinte vallomása- sok mindent fel kellett áldoznia a sikerérthttp://www.life.hu/sztarok/20160913-kiraly-viktor-sok-mindent-felaldozott-a-sikerert-oszinten-meselt-joshi-bharatnak.htmlKirály Viktor és egykori párja, Bea 5 év után szakítottak egymással. Viktor akkor azt nyilatkozta, hogy kölcsönös volt az elhidegülés, ám a napokban Bea kitálalt: mindent feláldozott az énekesért, de ő az első problémánál eldobta. TV + SztárokOrigoNem tud leállni Dobó Ági - Közvetlenül a szülés előtt is dolgozik a kismama http://www.life.hu/sztarok/20160913-a-sztarmami-imadja-a-terhesseget-de-a-mindig-aktiv-szepseg-most-sem-bir-leallnia-munkaval.htmlCsak úgy sugárzik, és majd kicsattan a boldogságtól Dobó Ági. A 2010 -es Miss World Hungary nyertese ismét anyai örömök elé néz, hiszen öt hét és karjaiban tarthatja második kisfiát. A mindig aktív szépség, most sem tétlenkedik és utolsó napjait is munkával tölti. TV + SztárokOrigoHarry herceg a legvonzóbb trónörököshttp://www.life.hu/sztarok/20160913-harry-herceg-lett-a-legszexibb-a-brit-kutatok-szerint.htmlHarry herceget tartják a nők a legvonzóbb trónörökösnek. TV + Sztárok--Szabó Zsófi úgy érzi, szerelme eltávolodott tőle a sztárvillábanhttp://www.life.hu/sztarok/20160912-szabo-zsofi.htmlÚgy tűnik a bezártság még a rutinos sztárokat is próbára teszi, ahogyan Szabó Zsófit és kedvesét, Zsoltit is. A hálószobában pedig emiatt el is indult egy nagy beszélgetés... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.