"Nem csak a seggről szól ez a műsor" - Beszólás a Sztárban sztár műsorában

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Kóbor János popsi Sztárban sztár Muri Enikő sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Muri Enikő Kóbor János bőrébe bújt a Sztárban sztár színpadán, a fő téma azonban az ének helyett a lány feneke volt. 

Az énekesnő Kóbor János egyik slágerét adta elő a Sztárban sztár hetedik adásában. A zsűritagok szerint ügyes volt a lány, Majka kiemelte, a fenékmozgása kifejezetten olyan volt, mint Kóbor Jánosé.

Forrás: Facebook/TV2

Bereczki Zoli azonban elemezni kezdte Enikő előadását, ám Majka kissé unottan hallgatta a zenész véleményét. "Nem csak a seggről szól ez a műsor" - szólt be Majkának Bereczki, aki 10 pontra értékelte Enikő produkcióját.

Muri Enikő egyébként nemrég fújta le régóta tervezett esküvőjét: pár hete azt is elmondta, miért hiúsult meg a lagzi.

VV8: Szeretnéd kamerák előtt nézni, ahogy a fiad szexel? Ő megtettehttp://www.life.hu/sztarok/20161023-valovilag-krisztian-es-mici-kapcsolatanak-a-fiu-edesanyja-orul.htmlHarcsával indult, de úgy tűnik, érzelmileg is kezdenek közeledni egymás felé a ValóVilág játékosai. Mici és Krisztián is arról beszélnek, hogy megkedvelték egymást, sőőőőt! a fiú édesanyjának is bejön a szőke, több helyen csak lamantintestűként emlegetett dúskeblű "vállalkozónő". TV + Sztárok--Kiderült: ezeket az énekeseket kapták az X-Faktor mentorai http://www.life.hu/sztarok/20161021-x-faktor-csapatkapitanyok-ezeket-az-enekeset-kaptak-a-mentorok.htmlA szombat esti adás tartogatott meglepetéseket a mentorok számára is. Végre kiderült, a nézők kinek, melyik csapatot szavazták meg. TV + Sztárok--Vastag Csaba élő adásban vallott szerelmethttp://www.life.hu/sztarok/20161022-vastag-csaba-elo-adasban-vallott-szerelmet-a-star-academy-versenyzojenak.htmlA Star Academy adásában már minden megtörtént. Az élő show varázsa, hogy hibák is becsúsznak, valamint kínos és fülledt pillanatok egyaránt. Most egy őszinte nyilatkozat tanúi lehettünk. Vastag Csaba szerelmet vallott az egyik versenyzőnek. TV + Sztárok--Hajdú vs. Puzsér: a bíróság helyett most a képernyőn csapnak összehttp://www.life.hu/sztarok/20161023-hajdu-peter-az-atvn-puzser-robert-a-hir-tvn-egy-musorsavban.htmlEgy időben lesz látható a műsoruk. Amíg Hajdú az ATV-n dobálja a Frizbit, addig Puzsér a Hír TV-n kapott műsort. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huStar Academy: Bene Barbi nem önmagát ejtette volna kihttp://www.life.hu/sztarok/20161023-star-academybol-bene-barbi-kiesett.htmlHiába rappelt megannyi veszélyzónás helyzet után, Bene Barbi is kiesett a Star Academy adásából. Mint mondta, ő sem saját magát ejtette volna ki, de attól még, hogy ez így alakult, boldog. Hogy miért sírt örömében? Az alábbi interjúban elmondta.TV + SztárokOrigoÚjabb kemény beszólás! Majka és Ördög Nóra már nagyon unják egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20161022-star-academy-majka-es-ordog-nora-unjak-egymast.htmlIsmét szombat, és ismét egy Star Academy élő show, amelyben Majka és Ördög Nóra a két műsorvezető. Szokásukhoz híven nem kímélik egymást, beszólásaik legalább olyan biztos elemei a műsornak, mint az éneklés. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.