Tina Turner Sztárban sztár Ábel Anita Nagy Adri sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Adri Tina Turner bőrébe bújt a Sztárban Sztár színpadán: a dögös énekesnő nem csak az éneklésével kápráztatta el a zsűrit. 

Nagy Adri a rocknagyi egyik slágerét adta elő a Sztárban Sztár hetedik adásában. Az éneklésébe itt-ott belekötött a zsűri, a külsejét azonban imádták.

Forrás: Facebook/Sztárbansztár

Majka szerint Adri lábai szuperek voltak - szerencsére a lány által viselt miniruhában alaposan szemügyre is vehette Adri virgyácsait. Ábel Anita pedig elmondta, ő egyébként is odavan Tina Turner slágeréért, és erotikus gondolatokat ébresztett benne az érzelmes dal.

Adri pár hete még Eminem bőrébe bújva szöszi fiúvá változott a színadon, ez a fellépése azonban lényegesen dögösebbre sikerült.

Alpáriság a köbön - Zavarba hozták a BeleValó betelefonálójáthttp://www.life.hu/sztarok/20161023-tiv-tivy-a-valovilag8-jatekosanak-szurkolnak.htmlAhogy ez lenni szokott, a VaóVilág éjszakai háttérműsorában Aurelió vagy Győzike fogadják a betelefonálók hívásait, és egy kicsit évődnek is velük. Ezúttal Au és a Farm nyertese, Gábor ültek a telefon másik végén. TV + SztárokOrigo"Aurelio egy elhízott, dagadt malac" - Így szívatta meg Győzike társáthttp://www.life.hu/sztarok/20161023-gaspar-gyozo-beszolt-aureloonak-a-belevaloban.htmlTelefonon szólt be Gáspár Győző műsorvezető-társának. Persze, gyorsan kiderült a turpisság. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoStar Academy: Bene Barbi nem önmagát ejtette volna kihttp://www.life.hu/sztarok/20161023-star-academybol-bene-barbi-kiesett.htmlHiába rappelt megannyi veszélyzónás helyzet után, Bene Barbi is kiesett a Star Academy adásából. Mint mondta, ő sem saját magát ejtette volna ki, de attól még, hogy ez így alakult, boldog. Hogy miért sírt örömében? Az alábbi interjúban elmondta.TV + SztárokOrigoKiderült: ezeket az énekeseket kapták az X-Faktor mentorai http://www.life.hu/sztarok/20161021-x-faktor-csapatkapitanyok-ezeket-az-enekeset-kaptak-a-mentorok.htmlA szombat esti adás tartogatott meglepetéseket a mentorok számára is. Végre kiderült, a nézők kinek, melyik csapatot szavazták meg. TV + Sztárok--Hajdú vs. Puzsér: a bíróság helyett most a képernyőn csapnak összehttp://www.life.hu/sztarok/20161023-hajdu-peter-az-atvn-puzser-robert-a-hir-tvn-egy-musorsavban.htmlEgy időben lesz látható a műsoruk. Amíg Hajdú az ATV-n dobálja a Frizbit, addig Puzsér a Hír TV-n kapott műsort. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huVastag Csaba élő adásban vallott szerelmethttp://www.life.hu/sztarok/20161022-vastag-csaba-elo-adasban-vallott-szerelmet-a-star-academy-versenyzojenak.htmlA Star Academy adásában már minden megtörtént. Az élő show varázsa, hogy hibák is becsúsznak, valamint kínos és fülledt pillanatok egyaránt. Most egy őszinte nyilatkozat tanúi lehettünk. Vastag Csaba szerelmet vallott az egyik versenyzőnek. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.