Star Academy - Fazekas Eszter: "A zsűri értékelése szubjektív volt"

Star Academy Fazekas Eszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten már ketten is távoztak a Star Academy adásából. Az egyikük Fazekas Eszter volt, aki Váczi Eszter és Bery közös dalát adta elő, de nem győzte meg sem a zsűrit, sem pedig a közönséget. Eszter szerint viszont nem ő a legrosszabb hangú a még versenyben lévő előadók között, ám Vastag Csaba a műsor során többször is hangoztatta, itt sztárt keresnek és nem a legjobb énekest. Ennek tudatában ejtették ki Esztert, aki most a véleményét is elmondta a távozásáról.

VV8: Szeretnéd kamerák előtt nézni, ahogy a fiad szexel? Ő megtettehttp://www.life.hu/sztarok/20161023-valovilag-krisztian-es-mici-kapcsolatanak-a-fiu-edesanyja-orul.htmlHarcsával indult, de úgy tűnik, érzelmileg is kezdenek közeledni egymás felé a ValóVilág játékosai. Mici és Krisztián is arról beszélnek, hogy megkedvelték egymást, sőőőőt! a fiú édesanyjának is bejön a szőke, több helyen csak lamantintestűként emlegetett dúskeblű "vállalkozónő". TV + Sztárok--Hajdú vs. Puzsér: a bíróság helyett most a képernyőn csapnak összehttp://www.life.hu/sztarok/20161023-hajdu-peter-az-atvn-puzser-robert-a-hir-tvn-egy-musorsavban.htmlEgy időben lesz látható a műsoruk. Amíg Hajdú az ATV-n dobálja a Frizbit, addig Puzsér a Hír TV-n kapott műsort. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huVisszatér a színpadra Csobot Adél: káprázatosan néz ki az énekesnőhttp://www.life.hu/sztarok/20161022-visszater-a-szinpadra-csobot-adel-babaja-megszuletese-ota-eloszor.htmlAhogy megírtuk, Csobot Adél és Istenes Bence eldöntötték, hogy kiköltöznek Németországba, ám az énekesnő azt is elmondta, nem hagyja el rajongóit, továbbra is vállal itthon fellépéseket.A mai nap pedig különösen boldog számára, babájuk megszületése óta először áll színpadra az énekesnő. TV + SztárokOrigoVALÓVILÁG: Krisztián bevallotta: szexfüggő volt - "Egy éve csak sz.patok" (18+)http://www.life.hu/sztarok/20161022-vv-krisztian-bevallotta-szexfuggo-volt.htmlVV Micinek vallotta be "titkát" Krisztián, akit korábban orálisan kielégített a lány. TV + SztárokOrigoIstenes Bence a hét legnagyobb trollja - Hatalmas égés az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20161022-istenes-bence-az-x-faktor-musorvezetoje-puskas-petikent-trollkodott.htmlIlyen nincs, és mégis van! Egy, a lányáért aggódó édesanya Puskás Petinek nézte az aulában álldogáló műsorvezetőt, hosszú percekig beszélgetett is vele, az pedig egy csöppet sem zavarta, hogy egyszem gyermeke éppen a mentorok (akik között ül Puskás is) előtt - egy ajtóval odébb - énekel. Sőt, még be is azonosította Petit... "Ő a farkasos gyerek, ő meg egyértelműen te vagy". Ööööö. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoGáspár Laci felmond az X-Faktorban? - Túl nagy a nyomáshttp://www.life.hu/sztarok/20161022-az-rtl-klub-x-faktorban-gaspar-laci-konfliktisba-keveredik.htmlNemcsak a versenyzők, hanem a mentorok és még a hozzátartozók idegei is pattanásig feszülnek a hétvégén, az X-Faktor táborában. Gáspár Lacin különösen nagy lesz a nyomás, hiszen nemcsak mentortársaival keveredik konfliktusba, hanem még az egyik versenyző szülei is rárontanak. Gáspár Lacinál egy ponton be is telik a pohár, közli, hogy ő most azonnal feláll az X-Faktor mentorszékéből. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.