Barátja segített Pataky Attilának rendezni a 45 milliós hitelét

Forrás: TV2 -
barát pénz devizahitel Pataky Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási tehertől szabadult Pataky Attila: a nyomasztó devizahitelével már nem kell foglalkoznia. Egy jómódú ismerőse segített, hogy az énekes rendezni tudja eredetileg 45 milliós kölcsönét.

Devizahitelből vásárolta meg Pataky Attila álmai otthonát; 3 hónappal a válság kezdete előtt vett fel 45 millió forintos kölcsönt. Sokakkal együtt azonban hamarosan neki is nagyon meggyűlt a baja a törlesztőrészletekkel, amik az eredeti 200 ezer helyett volt, hogy 496 ezer forintra rúgtak. Ha nincs egy jómódú barátja, talán sosem került volna ki ebből a helyzetből.

Forrás: TV2

"Ez az egész olyan volt, mint egy uzsorahitel! Az egész folyamat alatt a bank számos olyan dolgot követett el, amely rengeteg hatályos magyar törvény ellen vét, és amely miatt bármelyikünket bilincsben vinnének el. De ők megtehették!

Tényleg az volt a legszörnyűbb, hogy nem láttam a végét.

Emlékszem, amikor anno az első mosógépünket megvettük, kaptunk 18 darab csekket, amit szépen havonta befizettük, aztán a miénk lett a mosógép. Itt nem lehetett tudni, mi lesz a következő hónapban" - mondta a Blikknek az énekes, aki nemrég gyógyította ki magát a rákból. Azonnal forintosította a kölcsönt, ahogy lehetősége adódott, ám ez sem volt egyszerű. "Még ez sem ment könnyen,

ha nincs egy nagyon jó barátom, aki segített, akkor nem tudtam volna megoldani ezt.

A bank ugyanis ahhoz is nyolcmilliót követelt, hogy átválthassam a hitelemet. De szerencsére túl vagyok rajta, kifizettem! Igaz, az utóbbi években tényleg mindent elvállaltam, amit csak lehetett, hogy sikerüljön ez, és ne legyen veszélyben többé az otthonunk" - mondta az énekes.

Szakított párjával a Barátok közt egykori sztárja, Bozsek Márkhttp://www.life.hu/sztarok/20161107-szakitott-parjaval-czinege-annaval-a-baratok-kozt-egykori-sztarja-bozsek-mark.htmlBozsek Márk újra szingli. A Barátok közt egykori szereplője, aki az X-Faktorban is megpróbálta szerencséjét pár évvel ezelőtt elhagyta barátnőjét, Czinege Anna stylistot.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huKarácsonyi esküvőre készül a világhírű énekesnő, Adelehttp://www.life.hu/sztarok/20161106-karacsonyi-eskuvore-keszul-a-vilaghiru-enekesno-adele-es-simon-konecki.htmlÚgy fest, hamarosan oltár elé áll a világ egyik legcsodásabb hangú énekesnője, Adele. Ha minden igaz, a művésznő karácsonyi esküvőt tervez, ám egyelőre titkosak a részletek... TV + Sztárok--Tivy mindenkit meggyőzött, ő megy párbajoznihttp://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-vv-tivy-mindenkit-meggyozott-o-megy-parbajozni.htmlIsmét kiválasztás volt a sötétség villájában. Megvan a párbajozó. TV + Sztárok--Vakok között félszemű a király: VV Soma nyerte az iskolahetethttp://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-soma-nyerte-az-iskolahetet-vakok-kozott-felszemu-a-kiraly.htmlSötét nap ez a mai a hazai televíziózás történetében, ugyanis az iskolahét végeztével levizsgáztak a villalakók. Nos, ha létezik az emberi butaságnak, ostobaságnak és sötétségnek egy maximum szintje, akkor a villalakók egész biztosan felülmúlták azt. TV + SztárokOrigoMindenki nyugodjon le a... - Tivy nem adta fel a játékothttp://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-vv-tivy-nem-adta-fel-a-jatekot-bennmaradt-a-villaban.htmlNagy volt a szája, mint mindig...TV + SztárokOrigoWOW! Melltartóban, bugyiban és neccharisnyában lépett színpadra Nagy Adri és Nikahttp://www.life.hu/sztarok/20161106-nagy-adri-es-veress-monika-nika-adtak-elo-lady-gaga-es-beyonce-telephone-cimu-szamat.htmlKét szexi díva, Nagy Adri és Veress Mónika, Nika adták elő Lady Gaga és Beyoncé Telephone című számát. És nagyon durván odatették. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.