Aggasztóan viselkedik Weisz Fanni

modell Weisz Fanni szépségkirálynő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Weisz Fanni viselkedése 180 fokos fordulatot vett, sokan aggódnak érte.

Már több hónapja nem jelent meg nyilvánosan, és semmilyen hírt sem hallhattunk Weisz Fanniról az elmúlt időszakban. Telefonszáma vélhetőleg megváltozott, mert csak kedvese, Péter mobilján sikerült kapcsolatba lépni az egykori szépségkirálynővel – írja a Bors.

A napilap interjút szeretett volna készíteni a szerelmesekkel, de nem kizárólag párkapcsolati, hanem egyéb távlati tervekkel kapcsolatban is. Az első beszélgetés alkalmával Fanni kedvese, Péter nagyon nyitottan és pozitívan állt az interjúhoz, úgy tűnt, semmi akadálya a cikk elkészítésének.

Weisz Fanni: "Az én világom a csend" Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Persze, ezt majd tolmácsolom Fanni felé. Én végül is a füle vagyok, ő majd eldönti, hogy mit szeretne, hogy szeretne” – mondta lelkesen a férfi.

Ám mikor a férfi megtudta, hogy Fanni édesanyja, Ágnes is részt venne az interjún, teljesen

megváltozott a reakciója.

Hiába minden szervezés és addigi egyeztetés, Péter határozottan próbált kihátrálni a közös interjú alól.

„Na, most isten igazából, mi külön utakon járunk Fanni édesanyjával kapcsolatban” – hangzott el Pétertől.

A kérdésre, hogy mi legyen az interjúval, egyszerűen kijelentette: „Akkor inkább nem!”

Ágnes, a modell édesanyja nagyon boldog volt az interjú hallatán, mert elmondása szerint, mióta Fanni és Péter együtt vannak, nagyon

keveset hall a lányáról.

A 27 éves szépség több ismerőse is azt állítja, nem nagyon tudnak vele kapcsolatba lépni már egy ideje, csak reménykednek, hogy jól van.

Újabb babát jósoltak Czippán Anettnekhttp://www.life.hu/sztarok/20161111-kisbabat-josoltak-czippan-anett-musorvezetonek.htmlÚjra anya lesz a népszerű műsrovezető? TV + Sztárok--Így nézett ki Melania Trump, mielőtt szétműttette az arcáthttp://www.life.hu/sztarok/20161111-melania-trump-rengeteg-plasztikai-muteten-esett-at.htmlAz újdonsült first lady nem veti meg a különféle szépészeti beavatkozásokat. TV + Sztárok--Ashley Olsen egy 28 évvel idősebb pénzes pasival van együtthttp://www.life.hu/sztarok/20161111-ashley-olsen-uj-kedvese-28-evvel-idosebb-nala.htmlAshley Olsen új párja 28 évvel idősebb nála, de őket ez láthatóan nem zavarja. TV + SztárokOrigoEgy férfi Kate Middleton életében, akiről szinte semmit nem tudunkhttp://www.life.hu/sztarok/20161111-james-middleton-mindig-testverei-arnyekaban-elt.htmlKate Middleton közeli kapcsolatban áll egy férfival, akiről eddig alig lehetett hallani. TV + Sztárok--Rajongói ostrom várta az X-faktor versenyzőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20161111-gorbunov-dmitrijt-elleptek-a-csajok.htmlTini lányok hemzsegtek a tehetséges Gorbunov Dmitrij körül. TV + Sztárok--Nem érzi magát biztonságban, ezért forgatási szünetet kért Meghan Marklehttp://www.life.hu/sztarok/20161110-forgatasi-szunetet-kert-meghan-markle-maganugyei-miatt.htmlHarry herceg kedvese veszélyben érzi magát, ezért megteszi a megfelelő lépéseket a biztonsága érdekében. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.