Újra együtt van 22 évvel fiatalabb exével Zalatnay Cini

2016.11.24. 09:39

Tizenkét év után újra dúl a szerelem az énekesnő és volt férje, Márton Csaba között. 

Ugyanúgy ugratják és ölelik egymást, mint 12 évvel ezelőtt, pedig azóta történt néhány dolog Cini életében. Egykori férjével a 22 év korkülönbség ellenére is boldogságban, szerelemben éltek, amíg Csaba faképnél nem hagyta a bajba jutott énekesnőt. 

Amikor Cini körül kezdtek felgyülemleni a tartozások, Csaba Amerikába költözött, hogy plusz pénzt keressen, és ezzel segítse feleségét. Ám amikor a sztárénekesnőt börtönbe zárták, a férje felszívódott. Egészen mostanáig nem is lehetett hallani róla. A közelmúltban azonban egyszer csak megcsörrent Cini telefonja, és egy ismerős hang szólt bele. 

Zalatnay Sarolta szívét ismét elrabolta egykori szerelme

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

„Meghallottam a hangját, úgy dobogott a szívem, hogy majd kiesett, és egy pillanat alatt leizzadtam. Mindössze annyit kérdeztem: most hol vagy?” – mesélte izgatottan Cini a Hot! Magazinnak.

Így éledt újjá az egykori hatalmas szerelem. Persze mindenekelőtt muszáj volt rendezniük a múltbéli eseményeket, hiszen Cinit nagyon megviselte, hogy kedvese ilyen könnyedén lemondott róla. Kilenc évig tartó kapcsolatuk utolsó szakaszában sok vita és veszekedés volt közöttük, de ettől függetlenül Cini úgy érezte, hogy nem lehet vége búcsú nélkül. 

Márton Csaba archív felvételen

Forrás: Youtube

Az egykori férj elismerte, hogy akkor hagyta cserben szerelmét, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, ám most újra itt van, hogy boldoggá tegye az asszonyt, és elszántabb, mint valaha. 
„Soha többé nem akarom elveszíteni Cinit!”  – így summázta az érzelmeit.

Egyikük sem tudja hová vezet a kapcsolatuk, de Cini úgy érzi, hogy Csaba felbukkanása elégtétel a női hiúságának. Egyébként is mindig mindent megbocsátott a férfinak, hiszen a szerelem erősebb volt az összes haragjánál, most sincs ez másképp. Pozitívan néznek a jövőbe, és rábízzák magukat a sorsra. 

Zalatnay Ciniszerelemújrakezdésférj