Tragikus hirtelenséggel halt meg VV Gina édesanyja

Forrás: RTL II -
ValóVilág 8 VV Gina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddig sem volt titok, hogy szörnyű tragédia után költözött be a ValóVilág-villába Gina. Anyukája haláláról azonban csak szűkszavúan beszélt, de édesapja elmondta, feleségének utolsó kívánsága volt, hogy lányuk a gyász miatt ne hagyja ki a valóságshow-t.

Október 8-án temettük, Gina 9-én költözött a villába.

Blikknek

Egy nappal édesanyja temetése után költözött a villába Gina Forrás: RTL II

"Egy szülőt soha nem lehet elfelejteni. Látom, hogy próbálkozik, de nagyon nehéz neki. Bent jobban elvan, picit felejt, de látom rajta, hogy a szemei mindig ki vannak sírva, így amikor telefonon beszéltünk, akkor is csak azt mondtam neki, táncoljon, énekeljen, vegyüljön, mert ha nem teszi, akkor ki fogják közösíteni. Hála az égnek, sikerült beilleszkednie.

Sokan megvetik őt, hogy miért hagyott itt minket ilyen helyzetben, s a villabéli bohóckodás helyett inkább itt kellene lenni, de ez a lehetőség csak egyszer adatik meg, és nem szabad elszalasztani. Ha itthon marad, akkor sem tudjuk feltámasztani az édesanyját"

- mondta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.