Letartóztatták a szétplasztikázott Jocelyn Wildensteint

Forrás: Getty Images/AFP/Katy Winn -
plasztikai műtét letartóztatás Jocelyn Wildenstein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érthetetlen okok miatt támadt Jocelyn Wildenstein a párjának, végül megsebesítette a férfit, ezért letartóztatták.

Jocelyn Wildenstein a rettentően sok plasztikai műtétéről híres, ám most sikerült valami új eseménnyel magára hívni a figyelmet: december 7-én késő este, egyelőre megtámadta kedvesét, Lloyd Klein divattervezőt.

Jocelyn Wildensteint letartóztatták, amiért megtámadta a párját Forrás: Getty Images/AFP/Katy Winn

Először az arcát karmolta össsze, aminek komoly nyomai maradtak, majd ezt követően egy ollóval mellkason szúrta a férfit, aki ezek után kénytelen volt betuszkolni a nőt egy szekrénybe, hogy ne tudjon több kárt tenni benne.

Az események a pár manhattani otthonában történt, ami mellesleg a Trump World Towerben található. A páros 2003 óta van együt, ám Lloyd kijelentte, hogy véget vet a kapcsolatnak, mert Jocelyn egy időzített bomba. - tudta meg a DailyMail.

A férfi elmesélése szerint az asszony azért kelt ki magából, mert Klein túl sok időt töltött a laptopjának nyomogatásával, és nem foglalkozott vele eleget. Első körben ordítani kezdett, hogy fejezze be a számítógépezést,

majd hozzávágott egy égő gyertyát.

Ettől a divattervező érthetően megijedt, kérlelte kedvesét, hogy térjen jobb belátásra, ám a nő csak egyre mérgesebb lett, majd végül körmeivel kezdte karmolni párja arcát.

A lap értesülései szerint letartóztatták a nőt.

Vadon Jani is szerepelni fog az RTL Spike egyik adásában http://www.life.hu/sztarok/20161208-vadon-jani-megkuzdott-safrany-emesevel-nezd-meg-a-videot.htmlA december 1-jén indult RTL Spike csatornán tűnik fel pénteken Vadon Jani, a Reggeli Show sztárműsorvezetője. Ráadásul egy komoly feladatot is kapott: le kell győznie Sáfrány Emesét tátogásban. TV + SztárokOrigoCsipkés dekoltázst villantott Emily Ratajkowskihttp://www.life.hu/sztarok/20161208-emily-ratajkowski-szexi-kepet-tett-kozze-instagramon.htmlFelrobbant az Instagram Emily legújabb szexi fotójától.TV + SztárokOrigoNem bírják már tovább szex nélkül a villalakókhttp://www.life.hu/sztarok/20161208-a-villalakok-megbolondulnak-a-szexhianytol.htmlKrisztián unszolására mindenki vallott: például, hogy mennyi ideig bírták ki legtovább szex nélkül? TV + Sztárok--Norbiéknál szerény lesz a karácsonyhttp://www.life.hu/sztarok/20161208-schorbert-norbi-szereny-karacsonyt-tervez.htmlSchorbert Norbi az ünnepekkel kapcsolatos terveiről beszélgetett a Life.hu riporterével, Németh Mátéval. TV + SztárokOrigoStohl András ismét elhagyta a párjáthttp://www.life.hu/sztarok/20161208-stohl-andras-megint-elhagyta-feleseget.htmlÚgy tűnik, hogy a színész második kapcsolata is véget ért! Állítólag már új szerelme is van Stohl Andrásnak, aki sokat tépelődött azon, hogy 50 évesen merjen-e új életet kezdeni, de végül döntött, és – ismét – elhagyta a családját, csak ezúttal Ancsikát, aki végig kitartott mellette botrányai idején. TV + SztárokOrigoDavid Beckham fia a hangjával jótékonykodikhttp://www.life.hu/sztarok/20161207-david-beckham-fia-eneklessel-gyujt-penzt.htmlA fiatalabb Beckham-fiú énekhangjával fogja támogatni a rászorulókat karácsonykor. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.