ittas vezetés Gesztesi Károly vádemelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ittas vezetésért előállították Gesztesi Károlyt, aki november 6-án ütközött neki autójával egy járdaszegélynek. A rendőrség vádemelést javasol a színész ellen.

"Az ügyet a BRFK lezárta és bíróság elé állítási javaslattal az ügyészség részére megküldte" – közölte a rendőrség sajtószolgálata a Borssal. Az ügyészség arról számolt be, hogy a nyomozati dosszié kedden meg is érkezett hozzájuk. "Az iratok a mai napon érkeztek meg a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészségre. Az érdemi ügyészi döntésről a későbbiekben – annak megtörténte után – tudunk tájékoztatást adni" - tájékoztatta a lapot dr. Bagoly Bettina, főügyészségi ügyész, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.

Gesztesi Károlyt ittas vezetésen kapták Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Ott állt a kanyarodó sávban. Az autóknak ki kellett őt kerülni. Találkoztam pár részeg emberrel már, de elég durva volt látni őt ilyen állapotban. Azt sem tudta, hol van. Mivel hajnal volt, az emberek már álldogáltak a buszmegállóban, mindent láttak. Nagy nehezen kiszállt az autóból, és mindenféle szégyenérzet nélkül mások szeme láttára odavizelt az autó mellé" - nyilatkozta a lapnak egy informátor.

Gesztesi Károly: "Én biztos, hogy nem ittam. Hát forgatáson?!"http://www.life.hu/sztarok/20161221-gesztesi-karoly-allitja-nem-ivott-az-esti-frizbi-forgatasan.htmlAlkoholfogyasztással vádolták meg Gesztesi Károlyt. Az egyik napilap informátora szerint az Esti Frizbi felvételén ivott a színész, ő azonban azt állítja, nem így történt és ezt Hajdú Péter is alátámasztja. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huFilmszerepet kapott Görög Zitahttp://www.life.hu/sztarok/20161221-gorog-zita-filmszerepet-kapott.htmlEgy swingerklub tulajdonosnőjét alakítja egy készülő filmben Görög Zita. TV + SztárokOrigoMegvan a 2016-os X-Faktor győztese: Opitz Barbihttp://www.life.hu/sztarok/20161217-a-2016-os-x-faktor-gyoztese.htmlVéget ért az 2016-os X-Faktor fináléja, Dmitrij Gorbunov harmadikként végzett, a műsor második fele Mata Richiről és Opitz Barbiról szólt. Utóbbi, mentorával együtt most nagyon boldog, hiszen ő állhatott a dobogó felső fokára és elvihette a főnyereményt. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoKit látnál az X-Faktor győzteseként? - Szavazz! http://www.life.hu/sztarok/20161217-ki-nyerje-az-x-faktort-mata-ricsi-dmitrij-gorbunov-vagy-opitz-barbi.htmlSzombaton este véget ér az X-Faktor minden eddiginél rövidebb szériája, kiderül, ki az, aki megalapozhatja a jövőjét a nyereménnyel. A műsor Facebook oldalán nagyon megoszlanak a vélemények arról, ki érdemelné meg, hogy mindent vigyen, mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, ti kinek szurkoltok. TV + SztárokGyönyörű nő Alain Delon lánya, Anouchkahttp://www.life.hu/sztarok/20161217--alain-delon-lanya-anouchka-delon.htmlA 26 éves Anouchka Delon színésznő lett. TV + SztárokOrigoGeszti Péter Hajdúnak: "Nagyon hasonlítasz a martfűi rémre"http://www.life.hu/sztarok/20161217-geszti-peter-hajdu-peternek-szolt-be.htmlHajdú Péter esti Frizbijének vendégei az újra összeállt Rapülők tagjai: Geszti Péter, Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor. A műsorvezető megint nem úszta meg a beszólást.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.