Magyar sztárok, akik külföldön próbáltak szerencsét

2017.01.11. 16:30

Sokan szinte megdöbbentek, amikor Gombos Edina és családja elhagyta az országot, hogy Amerikában új életet kezdjenek. Hiába azonban a meglepettség, hiszen nem ők voltak az elsők, akik ezt a döntést hozták. Íme, néhány olyan sztár, aki maga mögött hagyta a hazáját.

Pokrivtsák Mónika

A 42 éves műsorvezető kimondhatatlan nevével vonult be a magyar televíziózás történetébe. Pokrivtsák Mónika 12 éven át volt több műsor házigazdája az RTL Klubon. Az egykori tévés ma már Amerikában él, és hozzáment amerikai származású producer férjéhez, aki többek közt Koltai Róbert Magic Boys című filmjének is volt a producere. A sztár azóta teljesen civil életet él: a férje cégénél dolgozik, emellett egy 2012-ben vele készült interjúban elmondta, hogy nagyon bejött neki az amerikai álom, a családján kívül nem is hiányzik neki semmi Magyarországról. "Hosszú távon a távkapcsolat nem működik, ezért döntöttem úgy 2009-ben, hogy kiköltözöm hozzá Floridába" - nyilatkozta akkor Mónika. 

Pokrivtsák Mónika ma már Amerikában él

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Noszály Sándor

A magyar teniszező lassan négy évvel ezelőtt költözött külföldre, méghozzá Los Angelesbe, ahol azóta Hollywood krémjét oktatja. Bár Sándor az akkori szerelmével, Novák Henivel vágott neki az útnak, a kapcsolat azóta véget ért. Ez akkor nagyon megviselte a 44 éves sportolót. A teniszezőnek azonban nincs oka panaszra, hiszen olyan sztárok vesznek tőle leckét, mint például Bill Gates és Pierce Brosnan, de Arnold Schwarzeneggerrel is ütögetett már.

Noszály Sándor Los Angelesbe költözött

Forrás: Instagram/noszaly

Shodeinde Dorka

Az X-Faktorban megismert énekesnő 2011-ben kislányával együtt - aki már folyékonyan beszél magyarul és angolul - Angliára cserélte Magyarországot, hogy focista párja mellett lehessen. Dorka azóta boldog édesanyaként éli a mindennapjait, sőt 2015-ben világra hozta második gyermekét, egy kisfiút. 

Shodeinde Dorka Angliára cserélte Magyarországot

Forrás: Facebook/Shodeinde Dorka

Gombos Edina 

Az Aktív egykori műsorvezetője büszkén állítja, soha nem volt még olyan kiegyensúlyozott az élete, mint amióta letelepedtek az Egyesült Államokban. "Úgy jöttünk ki, hogy majd itt eldöntjük, mi lesz, és hazajövünk-e még. Mikor már minden kezdett összeállni és biztossá válni, akkor eltéptük a repülőjegyet, ami visszahozott volna. Most egy lazább életünk van, nincs rohanás, amiben szétmorzsolódunk" - mesélte Edina, aki 2015-ben a TV2-n mutatta meg először a mesés új otthonát. 

Marsi Anikó

A Fókusz egykori háziasszonya és családja 2010-ben egyik pillanatról a másikra több kontinensen átugorva Ausztráliába költözött. Akkor senki nem értette, mi lehetett a döntés hátterében. A Tények műsorvezetője néhány hónappal ezelőtt költözött haza családjával Spanyolországból. Vince és Vilmos még kicsik voltak, amikor elhagyták az országot, éppen ezért a két fiú sosem járt még magyar iskolába. Bár a szülők otthon kötelezővé tették a magyar nyelv használatát, a gyerekek picit még mindig nehezen használják az anyanyelvüket. 

Marsi Anikó és családja 2010-ben Ausztráliába költözött

Fotó: Mudra László/Origo
Címkék: