Lagzi Lajcsi akár 12 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek nyilvánítják

Forrás: tv2 -
Galambos Lajos Lagzi Lajcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Galambos Lajos néhány napja érkezett haza Kubából, és azonnal készségesen állt a Mokka műsorvezetőinek rendelkezésére vádemelésével kapcsolatban.

Lagzi Lajcsi Kubában tartózkodott egy őszi koncertje kapcsán, ahol világsztárokkal dolgozhat majd együtt, amikor vádat emeltek ellene. Másfél éve folyik az eljárás lopás és vesztegetés gyanúja miatt.

"Az ellenem felhozott vádakat nem követtem el.

Bízom benne, hogy ezt a független bíróság előtt fogom tudni bizonyítani. Sőt, biztos vagyok benne.(...) Én nem vesztegettem meg senkit" – ecsetelte Lajcsi.

A mulatóssztár azt mondja, állnia kell a sarat neki és családjának is, ugyanis nincs más választásuk. Néhány nap múlva lesz egy éve, hogy Lajcsi négy hónapi előzetes börtönbüntetés után kiszabadult. Felesége, akit szintén néhány napra börtönbe zártak az ügy elején, várta őt a kapuk előtt. Bár Lajcsi szabadlábon van, az ügy még nem záródott még le, a vizsgálatok azóta is tartanak, a napokban pedig vádat is emeltek ellene.

Lagzi Lajcsi, azaz Galambos Lajos Forrás: tv2

Azt gondolja, hogy a vádemelés azért történt meg, mert ha ennyi kutakodás után az ügyészség lezárná a nyomozást, akkor elismerné, hogy hibát követtek el.

Ha beigazolódnak a vádak, amiket a sztár minden egyes pontjában tagad, akkor akár 12 év börtönbüntetést is kaphat.

"Nem ilyen sztárságra vágytam"

– mondta megtörten a zenész a reggeli műsorban.

Sarka Kata egy napra eltűnik a Facebookrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170120-sarka-kata-egy-napig-nem-lesz-facebookon.htmlAz állandó online jelenlétnek a hátránya, hogy az élet apró örömeit nem vesszük észre. Ez főként a közszereplőkre igaz. Ezért Sarka Kata úgy döntött, egy időre kivonul az online térből, hogy az offline életére koncentráljon.TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoHajdú Péter megmutatta új barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20170120-hajdu-peter-uj-baratno-kozos-foto.htmlHajdú Péter Sarka Kata szerint már régen megtalálta a boldogságot egy másik nő oldalán, ám ezt a showman mindeddig tagadta. Ezúttal viszont felfedte, kiért is dobog valójában a szíve. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoZalatnay Cini balesete után kártérítést követel a bevásárlóközponntólhttp://www.life.hu/sztarok/20170120-zalatnay-cini-millios-karteritest-kovetel.htmlHónapokkal ezelőtt esett le egy bevásárlóközpont lépcsőjéről Zalatnay Cini, több bordája is eltört. Kártérítést követel, ugyanis ügyvédjével úgy vélik, nem volt megfelelő a síkosságmentesítés a területen.TV + Sztárok--Majka nem foglalkozik sem Schobert Norbi, sem Fenyő Iván véleményévelhttp://www.life.hu/sztarok/20170120-majkat-nem-erdekli-schobert-norbi-vagy-fenyo-ivan-velemenye.htmlIdőről időre valaki elmondja a véleményét Majkáról, általában kendőzetlenül és őszintén. A rapper viszont nem foglalkozik a beszólásokkal, sem Schobert Norbi, sem Fenyő Iván véleménye nem érdekli.TV + Sztárok--Pamela szerint Berki Krisztián tiszteletlenül bánik a nőkkelhttp://www.life.hu/sztarok/20170119-pamela-szerint-berki-krisztian-megalazza-a-noket.htmlBerkiék illemtanárhoz látogattak el, ott fejtette ki véleményét Pamela a leendő férjéről. Szerinte Berki Krisztián tiszteletlenül bánik a nőkkel, és folyamatosan megalázza őket. TV + SztárokOrigoMegszólalt Galambos Lajos felesége, Boglárkahttp://www.life.hu/sztarok/20170119-galambos-boglarka-eloszor-szolalt-meg.htmlGalambos Lajos ellen 2015 szeptemberében indult eljárás vesztegetés és lopás vádjával. A mulatóssztárt akkoriban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, négy hónapot töltött a börtönben. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.