Megyeri Csilla Havas Henrik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Alföld Televízió műsorvezetője, Megyeri Csilla szerint a szép nők kreatívabbak, mint a rusnyák. Egy álló napja az ő felkonfján röhög az ország, de állítja: nem érdekli. 

"Aki a színpadon van, azt kritizálják. Ez ezzel jár. A Púder egy élő hatású adás, huszonöt perc, és sosem vágjuk, csak feliratozzuk. Ha hülyeséget mondok benne, az is benne marad, előfordul, és ezt is bevállalom. Van, hogy az embernek rossz napja van, és elszólja magát. Istenem, emberek vagyunk. A neten ma szárnyra kelt részek két-három éves műsorok. Úgy döntöttünk, most szép sorban felkerül minden az internetre, mert folyamatosan keresték őket, és sokszor kellett kiírnunk őket DVD-re. Havas Henrik egyébként most próbál felkarolni vagy mentorálni. Ő is azt mondta, hogy nagyon nehéz ez a műfaj. A Havas Angyalai is hasonló módon készül, délután forgatják, este már adásban van. Azzal is megtisztelt, hogy lejött hozzám Debrecenbe, és csinálhattam vele egy interjút. A műsor végén meg is dicsért, hogy ügyes vagyok. Azt az interjút és Havast miért nem kritizálják?" - nyilatkozta a Borsnak Csilla, aki szerint az internetre került videórészletek kiragadva az egész műsorból valóban félreérthetőek.

"Rusnya nők? Ez a műsor vendégének, a doktornőnek a megjegyzése volt, hogy erről is beszélhetnénk. Szakmai szemmel akart erről beszélni, így került a felkonfba. A másikban a kislány, aki ott ül az anyukájával, a szomszédom. És nem őt bazári majmozom le, hanem azokat a külföldi produkciókat, ahol a gyerekeket felöltöztetik, kifestik és színpadra küldik, hogy »Menjél, kislányom, te vagy a legszebb«. Igen, azt mondtam, sosem volt még gyerekem. Azt kellett volna, nincs gyerekem. Ezt ki kellett volna vágni, nyilván. De mondom, semmit nem vágunk, ezt vállalom. Eddig ez nem volt gond, most, hogy felkerült, már igen" - tette hozzá, és azt is, hogy eddig is próbált sok mindent megtenni az ismertségért, de nem sikerült.

"Gábor Zsazsa azt mondta, a lényeg, hogy beszéljenek rólad! A negatív reklám is reklám. Itt van a Drágám, add az életed. Megnyertük, kétszer is a párommal, Zsoltival. Mégse hívott fel senki, hogy gratuláljon, vagy cikket írjon róla. Uh, nyertetek álomutat? Nyertetek egy milliót? Senki nem kérdezett. A másik oldalról meg igen, valahol égő is ez. De eszembe jutott Havas Henrik egyik mondata: valamit ki kell találni, ami által felkapnak. Úgy látszik, ki se kellett találnom" - jelentette ki.

Felmondott a közmédiánál Gundel Takács Gáborhttp://www.life.hu/sztarok/20170202-felmondott-a-kozmedianal-gundel-takacs-gabor-nem-folytatodik-a-maradj-talpon.htmlGundel Takács a felmondási idejét tölti, így valószínűleg a Maradj talpon!-ból sem forognak már új részek tavasszal. TV + SztárokOrigo Sváby András: "Nem élek együtt a feleségemmel egy ideje"http://www.life.hu/sztarok/20170202-svaby-andras-nem-el-egyutt-a-felesegevel.htmlMár évekkel ezelőtt lehetett olvasni arról, hogy válságba került Sváby András házassága, most azonban maga a tévés mondta el Hajdú Péter műsorában: nem élnek együtt Enikővel. TV + Sztárok--Hajléktalan lett a magyar rádiós - Abaházi kis híján feladtahttp://www.life.hu/sztarok/20170125-abahazi-csaba-radios-az-utcan-aludt.htmlEgy éjszakát az utcán töltött Abaházi Csaba, a 103.9 Sláger FM műsorvezetője. A földön aludt mínusz 10 fokban, a célja pedig az volt, hogy így hívja fel a figyelmet azokra, akiknek minden éjjel kint kell aludniuk. TV + SztárokOrigoPerverz zaklató szállt rá Rába Timi lányára, Ninárahttp://www.life.hu/sztarok/20170202-raba-timi-lanyat-ninat-facebookon-zaklattak.htmlPedofilnak tűnő férfi zaklatta az interneten keresztül Rába Tímea lányát. Nina törölte magát a közösségi oldalról. TV + Sztárok--Újra az ATV-n korábbi műsorvezetője, Jaksity Katahttp://www.life.hu/sztarok/20170125-az-atv-n-korabbi-musorvezetoje-jaksity-kata.htmlVisszatér a képernyőre Jaksity Kata. A műsorvezető január végétől lesz látható az ATV-n. TV + SztárokFotó: Rostás Bianka/Life.huÍgy kell bohócot csinál a magamutogató üresfejű celebekbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170127-eliza-taylor-cotter-a-visszaterok-sztarja.htmlJennifer Lawrence után ismét nemes ellenfelet kaptak a közösségi média önimádó sztárhölgyei: Eliza Taylor-Cotter személyében itt van a hollywoodi álomgyár újabb megmondóembere! Az RTL Spike-on futó sikersorozat, A visszatérők sztárja az Oscar-díjas színésznőhöz hasonlóan a természetesség híve. Intelligens humorával kíméletlenül kifigurázza Miley Cyrust, Kylie Jennert, illetve a többi magamutogató celebet, akik szerinte téves nőideálokat kreálnak magukból.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.