Meghurcolásukról mesélt Galambos Lajcsi lánya, Bogi

Forrás: Origo/Marton Szilvia, Origo/Szabó Gábor -
Galambos Lajos Galambos Boglárka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Képzőművésznek készül Galambos Lajcsi lánya, Bogi, aki már első tárlatát is megnyitotta. Állítja: nem könnyű Galambos névvel érvényesülni. 

"Nem egyszerű érvényesülni, kitörni úgy, hogy édesapám ismert, sikeres zenész. Persze vannak előnyei is annak, hogy Galambos vagyok, de megvannak az árnyoldalai is. Itt van például az a meghurcolás, amin keresztülmentünk. Rengeteg bántó megjegyzést, üzenetet kaptam, csak mert a lánya vagyok. Persze igyekeztem ezekre nem figyelni, mert szeretnék abban bízni és hinni, amit én tudok apáról. Szerencse, hogy azért többen voltak, akik segítettek, támogattak minket" - nyilatkozta.

Lagzi Lajcsi és lánya Forrás: Origo/Marton Szilvia, Origo/Szabó Gábor

"Iszonyú nehéz volt feldolgoznunk, közben ott volt a karácsony is, amit akkor először apa nélkül kellett túlélnünk. Az tartotta bennünk a lelket, hogy reménykedtünk, kiderül az igazság. Bíztunk benne, hogy apa a nagy száját kicsit visszafogja, mert ez az egész amiatt robbanhatott ki, hogy valakinek beszólt valamit, és a másik így állt bosszút. Az a baj, hogy apa amit gondol, azt azonnal ki is mondja, ő ilyen. Ezért van, hogy bajba kerül. (...) Már elmondhatjuk, hogy ezen is túlvagyunk. Még folyik idén valami ügye, de arról én már nem tudok többet, nem is érdekel. Akkoriban sokat beszélgettünk a történtekről, hogy együtt dolgozzuk fel, most pedig már csak örülünk, hogy újra együtt vagyunk. Ez már nem téma" - mondta el a Borsnak Boglárka.

Megszűnik a Dolly Rollhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-megszunik-a-dolly-roll-meghalt-kekes-zoltan.htmlKékes Zoltán halála feldolgozhatatlan veszteség a Dolly Rollnak. A csapat énekesnője fájdalmas vallomást tett. Ebben a formában biztosan nem folytatják tovább. TV + SztárokOrigoÁrtatlanul csukták le Keleti Györgyit, most perre készülhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-artatlanul-csuktak-le-keleti-gyorgyit-perre-keszul.htmlTöbb, mint 12 millió forintos kártérítést is kaphat Keleti Györgyi, akit az olasz bíróság ártatlannaktalált. 3 hónapig volt előzetes letartóztatásban, ezért perli be most az olasz államot. Keleti Györgyitprostitúció elősegítésével vádolták meg 2011-ben. TV + Sztárok--Chase kiesett A Dalbólhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-chase-kiesett-a-dalbol-nem-megy-a-dontoben.htmlChase nagy reményekkel futott neki A Dal középdöntőjének, de nem sikerült teljesíteni a célt, a döntőbe jutást. Kamillal előadott produkciójuk ismét elnyerte a zsűri tetszését, valamint a pozitív visszajelzések miatt Chase biztos benne, hogy folytatja a zenei útját, hiszen többek már a legújabb fiatal felfedezettnek kiáltják ki. Chase-t kiesése után kérdeztük érzéseiről, és a hogyan továbbról. TV + SztárokOrigoGáspár Evelin üzletet nyithttp://www.life.hu/sztarok/20170211-gaspar-evelin-uzletet-nyit-szulei-segitsegevel.htmlSzülei segítségével üzletet nyit Budapest III. kerületében Gáspár Evelin. Hogy pontosan milyet, azt egyelőre nem árulták el. TV + SztárokOrigoPápai Joci A Dal eddigi rekorderehttp://www.life.hu/sztarok/20170211-papai-joci-a-dal-eddigi-rekordere-interju.htmlPápai Joci két 10 pontos értékelést is kapott a zsűritől, így az eddigi adásokban ő érte el a rekordpontszámot. Origo című világzenei dala így első helyezettként jutott tovább. Joci a Life-hu-nak a műsor után mesélt érzéseiről, elképzeléséről a döntő kapcsán, valamint a hasonló stílusban zenélő Oláh Geriékről, mint lehetséges konkurenciáról is elmondta véleményét.TV + SztárokOrigoHavas Henrik ezt gondolja Megyeri Csilla "rusnyázásáról"http://www.life.hu/sztarok/20170211-havas-henrik-megszolalt-megyeri-csillaval-kapcsolatban.htmlA "rusnyázással" és "bazári majmozással" egy csapásra híressé vált Megyeri Csilla a balhé kirobbanása után arról beszélt, anno, egy interjút követően Havas Henrik is megdicsérte. Most a Tanár úr is megszólalt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.